8 °C Budapest

Ilyen nincs: Magyarországon drágultak leginkább a lakások Európában

2019. július 11. 20:31

Újból első helyre került a magyar lakásdrágulás az Európai Unióban. A lakáspiac alakulását befolyásoló mutatók például a fizetések emelkedése vagy az egy főre jutó GDP magyarázatot adhatnak a drágulásra. 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek a magyarországi lakásárak, az EU-s országok közül ez kiemelkedő érték. Magyarországon a 2015-ös szinthez képest 29 százalékos béremelkedés ment végbe, és az egy főre jutó GDP is majdnem 20 százalékkal gyarapodott.

Miközben az Európai Unióban az idei első negyedévben átlagosan 4 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, Magyarországon viszont 11,3 százalékos drágulás ment végbe az Eurostat adatai szerint - idézi az uniós statisztikai hivatal legfrissebb adatait az ingatlan.com friss elemzése, amely a lakásdrágulás okait is megvizsgálta.

Lakásvásárláshoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: “Az Eurostat által között 11,3 százalékos lakásár-emelkedés előzetes számokon alapul, a végleges adat ennél alacsonyabb lehet, erre már korábban is többször volt példa." Érdemes ezért az elmúlt évek végleges adatait is visszanézni, azokból ugyanis kiderül, hogy a lakásárak változását milyen mértékben magyarázza a többi olyan alapvető gazdasági mutató, mint a nettó fizetések vagy az egy főre jutó GDP változása.

A fizetésemelkedéssel is az élmezőnybe tartozik Magyarország

Az eurostatos számok szerint ugyanis a magyarországi lakásárak 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek, ez a legmagasabb érték az EU-s mezőnyben. A dobogón Írország és Csehország szerepel 31, illetve 30 százalékos drágulással, majd Lettország következik 29 százalékkal. A lakások iránti keresletben kulcsszerepe van a fizetések alakulásának, ebből a szempontból is a legjobbak közé tartozik Magyarország.

Az Eurostat méri az egyedülálló dolgozók nettó bérének változását, ez Észtországhoz hasonlóan Magyarországon 29 százalékkal emelkedett 2015 és 2018 között, ennél csak Litvánia ért el jobb eredményt, ahol 30 százalékos volt az emelkedés. A balti országokban is erőteljes lakásdrágulással párosult a bérnövekedés: Észtországban 17 százalékkal, Litvániában pedig 23 százalékkal drágultak az ingatlanárak a vizsgált időszakban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

GDP növekedés is az élbolyban

A gazdaság teljesítményét széles körben bemutató GDP-adatok szempontjából is előkelő helyen szerepel a magyar gazdaság az EU-n belül. Az egy főre jutó GDP három év alatt ugyanis közel 20 százalékkal emelkedett az eurostatos adatok szerint, ez a hetedik legjobb eredmény. Magyarországot többek között Románia, Csehország és Bulgária előzi meg 23-28 százalékos többlettel.

Meddig emelkedhetnek a lakásárak?

Balogh László elmondta, hogy az ingatlanárak változása a legtöbb uniós országban a béremelkedéstől vagy épp a gazdasági növekedéstől függ, így a lakásdrágulás üteme részben ezeknek a függvénye. “Amíg tehát a gazdaság jó teljesítményt mutat, és a bérek is folyamatosan növekednek, addig a lakásárak emelkedhetnek. Másképp megfogalmazva: az ingatlanárak érezhető csökkenése valamilyen gazdasági válság bekövetkezése esetén lehetséges.

Lakásvásárláshoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem