12 °C Budapest

Ilyen luxusautóval furikázik Zimány Linda

2016. május 23. 17:25

Tűzpiros luxusautóval furikázik Zimány Linda, ami akár több tízmillió forintba is kerülhetett a fiatal ügyvédbojtárnak. Ha kölcsönből vette az autót, akkor ez akár azt is jelentheti, hogy a jövedelme az egy millió forintot is eléri.

Egy tűzpiros Porsche Cayenne terepjáróval látták leparkolni Zimány Lindát, az egyik legfelkapottabb budai edzőterem előtt. Azt nem tudni, hogyan jutott hozzá az ügyvédbojtárként dolgozó egykori modell a méregdrága városi terepjáróhoz - írja a Bors.

Forrás: Gettyimages


Egy ilyen jármű egyébként még használtan sem olcsó mulatság, igaz, a korai változatokat már 3-4 millió forintért is megkaphatjuk, azonban a friss csúcsmodellekért 30-40 millió forintot is elkérhetnek a Használtautó.hu szerint.

Mennyit kellene keresni ahhoz, hogy megvehessük?

Egy 3 millió forintos autó megvásárolásánál, ha lízingre veszünk autót, a havi törlesztőrészletünk 59 ezer forint lesz (öt éves futamidő mellett), ami már egy átlagos fizetésből is kigazdálkodható.

Persze az autó nagy teljesítménye miatt nem szabad elfeledkezni a magas adóról és a biztosítás sem olcsó mulattság. Ez azonban csak egy több mint tíz éves használtautónál lesz így.

Ha viszont egy új, csúcsmodellre fáj a fogunk, akkor 30-40 millió forintot is simán kifizethetünk egy ilyen autóért. Ha 35 millió forintos árral (és ugyan ekkora lízinggel) számolunk, akkor a törlesztőrészletünk 693 ezer forint lenne. Ehhez már igen vaskos jövedelemre is szükségünk lenne, mivel a jegybank adósságfék szabályai szerint a lízingeknél a havi jövedelmünk 55 százaléka lehet a törlesztőrészlet, ha 400 ezer forint alatti, és 65 százaléka, ha 400 ezer forint feletti a havi nettó jövedelmünk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 693 ezer forintos törlesztőrészlethez tehát legalább 1 millió 66 ezer forintos havi jövedelemmel kell rendelkezni. Ha tehát Zimány Linda kölcsönből vette az autóját, akkor akár 1 millió forintot is hazavihet havonta.

Ez persze csak akkor igaz, ha nincs önerőnk és az autó teljes árát a lízingből fizetjük ki. Ez a gyakorlatban egyébként ritkán működik, mivel a bankok jellemzően 20-50 százalék közötti önerőt írnak elő az autóhiteleknél.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem