17 °C Budapest

Ilyen könnyen bukhatod az otthonfelújítási támogatást: erre mindenképpen figyelj!

2021. február 15. 14:33

Népszerűnek bizonyult az idén indult lakásfelújítási állami támogatás, ugyanakkor sokan eleshetnek tőle a szabályokban rejtőző buktatók miatt. Nem minden műszaki cikket vehetünk ugyanis az anyagköltség terhére, ahogyan a munkadíj és az anyagköltség aránya is lehet kizáró ok. Összegyűjtöttük a támogatási feltételeket, hogy segíthessenek a vevőknek okosan vásárolni.

Jelentős érdeklődést tapasztalt a MediaMarkt az idén január elsejétől érvényes lakásfelújítási támogatás iránt, a műszaki áruházlánc ugyanakkor azt látja, sokan nem ismerik a kormányrendeletben foglalt pontos részleteket, vagy azok nem egyértelműek a vásárlók számára. Ilyenkor a műszaki kereskedő szakemberei segítenek a megfelelő készülékválasztásban és a pontos tudnivalók mellett felhívják a kizáró tényezőkre és potenciális buktatópontokra is a figyelmet, hogy a vevőket ne csak a megfelelő termék kiválasztásában segítse, hanem azokkal a lehető legmagasabb támogatást tudják igénybe venni.

Az egyik gyakran visszatérő kérdés az anyagköltség keretében elszámolható eszközök köre, a MediaMarkt szerint sokan bizonytalanok abban, hogy pontosan milyen gépekre vehetik igénybe a támogatást. A rendelet értelmében a felújítás során beépítendő eszközök számolhatók el, így például a szaniterek, padlólapok mellett beépíthető világítástechnikai eszközök is - ilyenek lehetnek a konyhabútorba beépített világítótestek is.

A támogatás igénybe vehető ugyanígy beépíthető konyhai eszközökre (amiket nem viszünk magunkkal egy költözés során). Anyagköltségnek számít tehát, ha például beépíthető hűtőszekrényt, beépíthető sütőt, főzőlapot, páraelszívót, beépíthető mosogatógépet, beépíthető mikrohullámú sütőt, netán klímaberendezést vásárolunk. Apró részletnek tűnhet, mégis fontos különbség ugyanakkor, hogy nem minősül konyhai eszköznek a mosó- vagy szárítógép, még akkor sem, ha a konyhabútorba, vagy a mosókonyhában építik be őket, így ezt nem tudjuk a támogatás terhére elszámolni.

Jelentős érdeklődés tapasztalható áruházainkban és webáruházunkban a beépíthető konyhai eszközök iránt, amit feltételezhetően a lakásfelújítási támogatás is ösztönzött  

 - mondta Szitás Imre, a MediaMarkt háztartási nagygépekért felelős termék managere. "Láttuk, hogy ez jó lehetőség az embereknek, de nem könnyű kiigazodniuk a rengeteg feltétel között. Ezért a kollégáink tanulmányozták a szabályokat, már ismerik a buktatókat, így segíthetnek, hogy vevőink ne veszítsenek támogatást. A tanácsainkkal arra törekszünk, hogy a hozzánk fordulók a lehető legtöbbet hozhassák ki e forrásból a családjuk számára." - emelte ki a szakértő.

Kritikus pont a lakásfelújítás költségeinek elszámolása. Ehhez nem elegendőek kizárólag a számlák, a kifizetéseket igazoló dokumentumokat is csatolnunk kell a szerződésekkel együtt. A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 forint lehet. A költségbe beleértendő a vállalkozó munkadíja és az anyagköltség is, e kettő pedig a támogatás összegében 50-50%-os arányban szerepelhet. A legmagasabb, hárommilliós összeget akkor kaphatjuk meg, ha az egész felújítás legalább hatmillió forintba kerül, és ebből a hatmillióból az anyagár (vagy a beépíthető műszaki eszközök költsége) és a munkadíj is külön-külön legalább másfél millió forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Gyakorlati példával élve: egy konyhafelújítás során szeretnénk mosogatógépet, beépíthető hűtőszekrényt, sütőt, főzőlapot páraelszívóval, valamint kiválasztottuk a csempét és már a kivitelezőnk is megvan mindehhez. Tegyük fel, hogy az egész felújítás ötmillió forintból jön ki, így elvileg 2,5 milliós támogatást is kaphatnánk, hiszen nem éri el a maximális hárommillió forintot. Ugyanakkor, ha az egész felújításból 800 ezer forint a munkadíj és 4,2 millió az anyagár, akkor csak a 800 ezres munkadíjra és még egyszer ugyanekkora, 800 ezres anyagárra kérvényezhetjük a támogatást, tehát a legmagasabb igényelhető összeg 1,6 millió forint lesz. Ha a vállalkozó ugyanakkor 1,2 millió forintban állapítja meg a munkadíjat, az anyagár pedig változatlan, az igényelhető támogatás értelemszerűen 2,4 millió forintra ugrik. Ugyanígy működik fordítva is: ha a munkadíj például hatmillió, az anyagár viszont egymillió, akkor az igényelhető összeg kétmillió forint: így jön ki az 50 százalék munkadíj és 50 százalék anyagár.

Mindezekből az is látható, hogy amennyiben nagy munkabérarányú felújítást tervezünk, de az 50%-os költségfaj-plafon miatt nem tudjuk kihasználni a teljes anyagköltség-keretet, érdemes lehet mellé megfontolni egy technika-súlyos beruházást is. Ezzel ugyanis nemcsak a gépek költségét kaphatjuk vissza, hanem még egyszer annyit lehívhatunk az egyébként is szükséges munkaigényes beruházás fedezésére. Ilyenkor segíthet a műszaki áruházlánc, nemcsak a különféle beépíthető konyhai eszköz kiválasztásában, de akár beüzemelésében is.

Bár részletkérdésnek tűnhet, nem mindegy, hogy mely kereskedőnél vesszük meg a kiválasztott készüléket, a kormányrendelet értelmében ugyanis a támogatás nem vehető igénybe az 5%-os áfatartalmú számlák esetében. Emellett a műszaki cikkek esetében az is fontos, hogy a számlán a termékmegnevezésnek tartalmaznia kell a termék pontos nevét és típusszámát, valamint a termékmegnevezésben a “beépíthető" szónak is szerepelnie kell. A számlákat a vásárlók már 2021. január 1-jétől gyűjthetik, a rendeletben szereplő feltételeknek a kérelem benyújtásának időpontjában kell megfelelni. Ez alól kivételek az ingatlan nyilvántartásba még nem bejegyzett újépítésű lakások köre, mivel az építés nem támogatható a lakásfelújítási támogatás keretében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem