13 °C Budapest

Így nyújt pénzügyi segítséget Borsodban a jegybank a legkisebb falvakban is

2019. augusztus 1. 17:32

Az MNB és Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal együttműködésében ingyenesen helyben kaphatnak segítséget pénzügyi problémáik megoldásához a borsodi településeken élők. Az MNB Ügyfélszolgálata, a Pénzügyi Békéltető Testület és a Pénzügyi Navigátor Irodahálózat munkatársai a kormányablak buszokon adnak át a pénzügyi döntésekhez szükséges ismereteket, ismertetik meg a kockázatokat, adnak tanácsot a fogyasztói panaszok és jogviták kezelésére.

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. A megállapodás célja, hogy a két szervezet közösen segítse elő a megyében élők tudatosabb pénzügyi magatartását és személyes segítséget nyújtson a pénzügyi problémáik megoldásában. Ennek köszönhetően idén augusztusban és szeptemberben - az országban elsőként elinduló mintaprogram keretében - a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálat kitelepülésein, a kormányablak buszon lehet igénybe venni a pénzügyi segítséget. Az MNB szakértői és a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat miskolci irodájának tanácsadói lesznek a segítségükre azoknak, akik pénzügyi döntés előtt állnak, a megfontolt választáshoz hiteles, pártatlan tanácsra van szükségük vagy fizetési nehézségükre keresnek megoldást vagy csak szeretnének kiigazodni a pénzügyi útvesztőkben.

A pénzügyi szakértők a két hónap alatt 20-25 településre látogatnak el a kormányablak buszokon. A kitelepülések időpontja és helyszíne itt érhető el. A program keretében a települési ügysegédeknél is kitölthető lesz az a kérdőív, amellyel kezdeményezni lehet a személyes kapcsolatfelvételt és a pénzügyi segítségnyújtás igénybevételét. 

A Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat független, hozzáértő, tanácsadó szolgáltatásként pénzügyi kérdések, panaszok esetén díjmentesen bárki rendelkezésére áll. Irodájuk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolcon a Szemere Bertalan utca 2. szám 1. em. 10. alatt érhető el (tel.:+36 30 487-3609, e-mail: Miskolc@penzugyifogyaszto.hu). A miskolci iroda az MNB támogatásával működik egy jegybanki pályázat eredményeképpen. 

Az irodában lehetőség nyílik független szakembert megkérdezni egy-egy pénzügyi tárgyú szerződés megkötése előtt.

Olyan kérdések is felmerülhetnek, amelyeket a fogyasztók az ügyintézéskor esetleg nem mernek, nem tudnak feltenni egy-egy banknál, biztosítónál . Az itteni tanácsadók az esetleges kockázatokra is felhívják a figyelmet, segíteni tudnak a problémák felismerésében és elkerülésében, szakszerű panaszlevelet, méltányossági kérelmet, fogyasztóvédelmi beadványt vagy a békéltetési eljárás megindításához szükséges kérelmet is elkészítik az ügyfelek részére.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Pénzügyi Békéltető Testület az MNB által működtetett, bíróságon kívüli alternatív vitarendezési fórum, amely a fogyasztók és a jegybank által felügyelt pénzügyi szolgáltatók közötti fogyasztói jogviták békés rendezésére ad módot. Hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, biztosítók, befektetési szolgáltatók, pénztárak és pénzügyi közvetítők, illetve követeléskezelőkkel szembeni jogvitákban és méltányossági ügyekben illetékes. A békéltetők elsődleges célja, hogy egyezséget hozzanak létre a felek között. Az eljárás előnye a gyors ügymenet (90 napon belül befejeződik az eljárás); az ingyenesség (a fogyasztónak a levelezés és a személyes megjelenéshez kapcsolódó utazás költséget kell csak viselnie); illetve az is, hogy a fogyasztó dönthet arról, hogy maga vagy meghatalmazottja útján vesz részt az eljárásban (meghatalmazott bárki lehet, nem kell ügyvédet fogadni).

Azok, akik elektronikusan kötötték meg vitássá vált pénzügyi szolgáltatási szerződésüket, on-line vitarendezést vehetnek igénybe, nincs szükségük személyes jelenlétre sem.

Az MNB célja a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése. A tudatos pénzügyi magatartás támogatása érdekében a jegybank Pénzügyi ismeretterjesztési központja széles körű tájékoztatással, segíti a fogyasztókat. A jegybank folyamatosan megújuló fogyasztóvédelmi honlapján, közösségi médiaoldalain, valamint kiadványaival, praktikus, informatív alkalmazásaival (kalkulátorokkal) támogatja a tudatos pénzügyi döntéshozatalt, segítséget nyújt a tisztességtelen vagy jogosulatlan szolgáltatói gyakorlatokkal szemben. Az MNB a kormány, illetve a civil- és a versenyszféra társadalmilag elkötelezett szereplőivel együttműködve segíti elő a pénzügyi tudatosság fejlődését.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem