14 °C Budapest

Húzós: ennyiért árulja luxuslakásait a magyar válogatott focista

2019. február 23. 16:00

A foci utáni életre is gondol Tőzsér Dániel, aki komoly vállalkozásba kezdett: társasházakat épít. A garzonoktól kezdve a luxus penthouse-ig mindent árulnak, a határ pedig a csillagos ég. A korábbi válogatott focista arról beszélt hogy nem szól bele a melósok munkájába, ő inkább a kapcsolattartással foglalkozik és a tőkét adja a vállalkozásba. Korábbi csapattársai is ingatlanban utaznak: Torghelle és Juhász a belvárosi lakásokat vette célba.

Elég komoly összegekért adnak egy-egy lakást abban a debreceni 36 lakásos társasházban, amelynek generálkivitelezője a korábbi válogatott focista, Tőzsér Dániel cége. Ugyanakkor sietnie kell annak, aki a készülő épületben akar lakni: a honalpjuk szerint ugyanis már csak két szabad lakás maradt, a többit már lefoglalták. Többek között a focista csapattársa, Bényei Balázs is itt vett lakást.

Az olcsóbbik, kisebb lakás 50,6 négyzetméteres és jár hozzá egy 16 négyzetméteres erkély is - ez 33,5 millióba kerül. A nagy, 85 négyzetméteres lakáshoz egy hat négyzetméteres erkély, illetve egy 57 négyzetméteres tetőterasz is jár, 66,145 millió forintért.

A lakások döntő része egy-, illetve kéthálószobás kislakás fiataloknak vagy idősebb, kettesben élő házaspároknak, befektetőknek. Van néhány olyan lakás, amely a CSOK minimális alapterületét éppen meghaladja, és néhány nagyobb alapterületű, amely a családok legkényelmesebb lakhatását biztosítja. A penthouse lakások a legmagasabb igényszintet szolgálják ki

- írták a honlapon.

A négyzetméterár tekintetében a kisebb lakás esetében 662 ezerbe kerül egy négyzetméter, a nagyobbik esetében ez 801 ezer forint. Ez jóval az átlag fölött van, hiszen az Otthontérkép szerint Debrecenben átlagosan 287 ezer forint a négyzetméterár.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorával könnyen válogathatsz az ajánlatok között!

A debreceni focista cégének beruházásában irodát, üzlethelyiséget is lehet venni: előbbi 73,9 millió forintba, utóbbi 49 millióba kerül a Debrecen belvárosában épülő ingatlanban. 300 ezer forintért pedig extra tárolót is lehet venni.

Garzonokat is árul

Egyébként egy másik társasházban is hirdetnek stúdióapartmanokat: ezek 21,9 és 39,9 millió forint közötti áron mozognak.

A 26 db garzon jól lakható, mérete az 5 csillagos szállodai szobának megfelelő, így ahhoz hasonlóan is lehet berendezni. Az előtérben nagy gardróbszekrény helyezhető el és egy nagy méretű hűtő, a szobában jól használható sarokkonyha kis étkezőasztallal, kényelmes ülőgarnitúra és egy nagyméretű franciaágy, tv-szekrénysorral, íróasztallal

- áll az ajánlatban. Hozzátették, nem kötnek kompromisszumot: a lakásokat a konyhabútor kivételével teljes felszereltséggel kínálják. Az átadás tervezett időpontja idén december.

Ő csak a kapcsolatokkal foglalkozik

Tőzsér legutóbb a Borsnak mesélt vállalkozásáról.

A sógorom építőipari vállalkozó tizenöt éve, korábban már voltak közös beruházásaink, de a saját vállalkozáshoz a végső lökést a családi házam építkezése adta. A munkálatok során Kerek Barna építkezésvezetővel ugyanis kiváló viszony alakult ki, társtulajdonosként csatlakozott hozzám, és belevágtunk egy közös építőipari cég alapításába. Rajtunk kívül van még egy harmadik munkatárs, aki a logisztikát intézi és a vevőkkel tartja a kapcsolatot.

Mint mondta gyakran kijár az építkezésre, szereti tudni, hogy áll a munka

de nyilván nem szólok bele, hogyan áll a zsalu. Rám az anyagi háttér és a kapcsolatteremtés része esik.

Anyagi háttér, hát az van

Van miből befektetnie a korábbi válogatott labdarúgónak: a legutolsó összesítés szerint ugyanis 2017-ben

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
havonta 4,8 millió forintot keresett a Debreceni VSC-nél.

A 33 éves Tőzsér korábban focizott Angliában, Olaszországban, Belgiumban, Törökországban és Görögországban is, ahol szintén elég szép összegeket focizhatott össze - 2015-ben például egy 100 millió forint értékű Ferrarival jelent meg a válogatott edzésén.

Ugyanakkor most kiderült, hogy a középpályás már gondolt a futball utáni életre is: elkezdte befektetni a pénzét. Most is elmondta, hogy régóta tervezi, hogy valamilyen vállalkozásba kezd.

Más magyar futballisták is ingatlanban utaznak

Korábban két másik korábbi válogatott focista a Portfolionak adott interjújában beszélt közös vállalkozásukról: bár kisebb volumenben, de a most a Vidiben játszó Juhász Roland és az MTK-s Torghelle Sándor is ingatlanokkal foglalkozik. Juhász elmondta, először külön-külön kezdtek el belvárosi lakásokat megvásárolni, felújítani, majd tovább adni, később jött az ötlet, hogy társuljanak.

Azzal számolunk, hogy nagyjából évente kettőt, de többet nem is tudunk megcsinálni. Mi teljesen nullára leromboljuk a lakásokat, aztán minden téren felújítjuk, törekszünk a minőségre. Az elején is úgy kezdtük az egészet, hogy prémium kategóriát szeretnénk megvalósítani, ahol akár mi is jól éreznénk magunkat

- magyarázta a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya. "Egyikőnk minden nap be tud nézni a lakásokba, így kézben tudjuk tartani a dolgokat. Egyébként ebben is Sanyi a keményebb, szerintem tőle félnek a munkások. A viccet félretéve, jó vele dolgozni, minden szempontból alapos az elszámolásoknál, a munkáknál is. De azt tapasztaljuk, hogy a munkások sem érzik úgy, hogy mi folyamatosan a nyakukra járunk, hanem örülnek neki, hogy minden nap odamegyünk, beszélgetünk velük, közvetlenek vagyunk" - magyarázta.

Torghelle Sándor szerint pedig ők nem csupán pénzügyi befektetők, a "valódi munkát" is ők végzik. Ugyanakkor nem minden megtakarításukat fektetik ingatlanba.

Általában azt szokták mondani, hogy el kell porlasztanod a pénzed, akkor vagy biztonságban, hiszen ha véletlenül az egyik befektetés nem jön össze, akkor van még további egy vagy két láb, amin meg tudsz állni. Ehhez tartjuk magunkat mi is.

Nem mindenkit készítenek fel a foci utánra

A két játékos arról is beszélt a Portfolionak, hogy az edzők, menedzserek nem készítik fel a játékosokat arra, hogy hogyan boldogulhatnak a karrierjük befejezése után.

Az egy dolog, hogy valaki tehetséges, de erre a pályára fel kell készíteni emberileg is. Ez talán ugyanannyira fontos, mint a tehetség, így biztosítható, hogy később a civil életben is megtalálja a számításait

- mondta Juhász Roland, aki ezért is próbálja átadni ezt a felfogást a fiataloknak is.

Torghelle Sándor pedig arról is beszélt, hogy Németországban, ha profi szerződésed van, és megsérülsz, akkor hat hét után nem kapsz pénzt a klubtól, így kénytelen vagy biztosítást kötni.

Mindenki maga határozhatja meg, hogy mit akar bebiztosítani, a fizetése hány százalékát hajlandó rááldozni. Annak idején például az én térdműtétem 40 ezer euróba került, azt senki nem szívesen vállalta be zsebből. Itthon ez a modell még nem működik, ha akarnék, sem tudnék ilyen biztosítást kötni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem