20 °C Budapest

Hivatalos: elengedik a magyar családok lakáshitelének egy részét

2017. augusztus 31. 08:37

Amennyiben harmadik vagy azt követő gyermek születik egy családban 2018. január 1. után, akkor elengedik a család lakáshitelének egy részét - jelentették be sajtótájékoztatón csütörtök reggel az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

2018. január elseje után született harmadik vagy azt követő gyermekek után egy-egy millió forinttal csökkentik a családok lakáshitel-tartozását

- mondta el Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, aki demográfiai okokkal magyarázta az intézkedést.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a támogatást a lakáshitelt folyósító pénzintézettől kérheti a család a terhesség 12. hetétől, és a pénzintézet fogja az államtól visszakapni az így elengedett tartozásrészt. 

Fontos, hogy a 2018. január elseje után folyósított hitelekre is vonatkozik a rendelet, de gyerekekre visszamenőlegesen nem. Késedelemben lévő hitelesek is részesülhetnek a támogatásból, büntetett előéletűek viszont nem.

A támogatás a rendelet kihirdetése előtt felvett hitelek esetében kiterjed a szabad felhasználású jelzáloghitelekre is, a rendelet kihirdetése után felvett kölcsönök esetében viszont már csak a lakáscélú hitelekre vonatkozik.

2018-ra 17 milliárd forintot különített el erre az intézkedésre a kormány.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm