13 °C Budapest

Hiába szigorított Matolcsy: még mindig megkerülhető a szabály

2015. február 24. 11:03

Január elsejétől már új feltételek szerint igényelhetünk hitelt a bankunktól. Az szabályok szerint az elbíráláskor figyelembe kell venni az igazolt jövedelmet és a fedezet értéke sem mindegy.

Január óta kötelező a bankoknak alkalmazni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatóját (JTM) és a hitelfedezeti mutatót (HFM), emiatt a szakértők kisebb visszaesésre számítottak a hitelezés terén. A Pénzcentrum szakértőt kérdezett arról, hogy ténylegesen visszaesett-e az új kölcsönök nyújtása.

Mi változott év elején?

Sem a JTM, sem a HFM esetében gyakorlatilag eddig nem volt érzékelhető hatása a bevezetett korlátoknak

- mondta el a Pénzcentrum kérdésére Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu ügyvezetője.

A fedezeti érték 80 százalékos határa már régóta rögzített, illetve a JTM esetén az 50, illetve 60 százalékos limit fölé eddig sem mentek el a bankok, emiatt nem volt több hitelkérelem elutasítás múlt hónapban

- tette hozzá Fitos.

A hitelfedezeti mutató lakáshitelekre vonatkozó része egyébként már évek óta érvényben van, így ezen a téren az újdonságot az autóhitelekre való kiterjesztés jelentette, ahol az arány 75 százalékos lett. Pénzügyi lízingszerződés kötésekor mind a két esetben öt százalékponttal magasabb lehet a mutató értéke.

A jövedelemarányos törlesztőrészletet sok bank a belső szabályzatába már korábban beépített, és a szakértő válaszából is látszik, ennek sem volt jelentős hatása a hitelfelvételre.

A JTM lényege egyébként, hogy az igénylő legális, igazolt jövedelmének csak 50 százalékát fordíthatja hiteltörlesztésre.

Ez alól kivételt képez, ha a havi jövedelme meghaladja a havi 400 ezer forintot, ebben az esetben már 60 százalék mehet el a kölcsön kifizetésére.

Hogyan kerüljük meg ezeket a szabályokat?

Ugyan a hitelképességet lehetett eddig is és most is javítani hosszabb futamidővel, plusz fedezet bevonásával vagy adóstárs bevonásával, de ez nem jellemző. Ennek oka, hogy az átlagos futamidő 20 év, ennél hosszabb időre már csak nagyon indokolt esetben érdemes elmenni, hiszen a törlesztőrészlet nem csökken érdemben

 - mondta a Pénzcentrumnak Fitos. A leggyakrabban alkalmazott szabálykerülési formák ugyanis az alábbiak:

Adóstárs bevonása a szerződésbe

Előny:

  • Felvehetjük a kiválasztott hitelt, ha az együttes jövedelmünk elegendő

Hátrányok:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Az adóstársnak is igazolható jövedelemmel kell rendelkeznie
  • Az adósságért felelős lesz az adóstárs
  • Az adóstárs nem vehet fel, vagy korlátozottan vehet fel hitelt később

Hosszabb futamidejű szerződést kötni, majd lerövidíteni

Előny:

  • Felvehetjük a nekünk megfelelő hitelt

Hátrányok:

  • Szerződésmódosítási díj
  • Könnyen túlvállalhatjuk magunkat

Plusz hitelfedezet bevonása

Előny:

  • Nagyobb összegű hitelt vehetünk fel

Hátrányok:

  • Fizetésképtelenség esetén mind a két ingatlant bukhatjuk
  • Könnyen túlvállalhatjuk magunkat

Kikre nem vonatkozik a rendelet?

  • A forintosított devizahitelekre nem vonatkozik a rendelet, ezt a forintosítási törvény külön kiemeli
  • Hitelkiváltás céljából felvett kölcsönökre
  • Ha az állam garanciát vállal a hitel visszafizetésére

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem