20 °C Budapest

Használt autót vennél? Szakértő mutatja, melyik a legjobb márka és évjárat

2016. október 7. 05:25

Autóvásárláskor számos dolgot mérlegelnünk kell, nem mindegy ugyanis, hogy milyen kocsi mellett tesszük le a voksunkat. A legokosabb, ha az ár/érték arányt figyeljük a vásárláskor, viszont ilyen összehasonlításokat elég nehéz találni, ezért szakértőt kérdeztünk arról, milyen autót érdemes most vásárolni. Mivel legtöbbünknek a pénztárca vastagsága is megszabja, miben gondolkodhatunk, ezért mutatjuk azt is, milyen trükkel kaphatjuk meg a legjobb banki ajánlatot.

Használt autó vásárláskor előfordulhat, hogy a kinézett típusból a legolcsóbban kínáltak valamilyen hibával rendelkeznek. Az összehasonlításhoz elengedhetetlen, hogy közel azonos felszereltségű és állapotú járműveket vizsgáljunk. Persze nem célszerű vagyonokat kiadni azért sem, hogy a lehetőségeinkhez mérten túl messzire nyújtózkodjunk, inkább a legjobb ár/érték arányú autó megvásárlására érdemes törekedni.

Mennyi idős legyen az autó?

Az is előfordulhat, hogy új(szerű) autóra vágyunk, viszont szívesen spórolnánk a kiadásokon. Ilyen esetben nem a szalonból frissen kigurult autók között érdemes válogatni, hanem a legfeljebb 1000 kilométert futott kocsik közül, az árcsökkenés ugyanis már itt is kézzel fogható. De már ebben az esetben is alaposan át kell vizsgálni a kocsit, és ne féljünk profi szakértő segítségét kérni.

Az idősebb autók között is érdemes lehet válogatni, az autók amortizációja (értékvesztése) ugyanis az első öt évben a legnagyobb, a használati értékük azonban sokat nem veszít ezalatt, az eredeti ár 65 százalékáért juthatunk hozzá átlagosan egy öt éves használt autóhoz. Ez persze nagyban függ az állapottól, a karbantartástól, illetve a felszereltségtől, a méretosztálytól és a márkától, sőt, ha gyorsan szabadulna a tulajdonos a kocsitól, akkor ennél olcsóbban is hozzájuthatunk.

Az öt éves autókban egyébként azért is érdemes gondolkodni, mert a gyári hibák eddigre már biztosan kijöttek az autón. Ennek pedig nem nehéz utánanézni, sokan írnak értékelést az autójukról, amiben a tipikus hibákat is leírják, sokszor a javítási költségeket is feltüntetve.

Melyek a legjobb ár/érték arányú autók?

A legjobb ár/érték arányú autó kiválasztásánál sokat segíthet, ha szakértő segítségét kérjük, ugyanis ilyen összeállítás jelenleg csak új autóknál létezik, de egy kis trükkel megmutatjuk, hogyan lehet ezt a saját javunkra fordítani. Az Autobest nemzetközi (európai) zsűrije minden évben megszavazza, hogy melyik az adott évben elérhető legjobb ár/érték arányú autó.

Amikor például öt éves autót szeretnénk, akkor megnézhetjük, hogy öt évvel ezelőtt melyik új autót választották a legjobb vételű autónak és ilyen modellt keresünk magunknak. A példánál maradva: 2011-ben a Dacia Dustert választották meg a legjobb ár/érték arányú autónak, de a Citroen C3, a Kia Venga, az Opel Meriva és a Renault Fluence is szerepelt a szerintük jó vételnek ítélt kategóriában. Ha az általunk választott évben nem találunk nekünk megfelelő kategóriájú autót, akkor a korábbi pár év listán szereplő autóiból is válogathatunk, nyilván egy későbbi évjáratú modellt kiválasztva.

Megkérdeztünk egy autópiaci szakértőt is arról, hogy melyik autókat tartja a legjobb ár/érték arányúnak most a használt autó piacon. Válaszában a szakértő azt emelte ki, hogy azokat az autókat érdemes megvenni, amelyhez hosszabb garanciát nyújt a gyártó. E szolgáltatást fontosnak tartva érdemes a dél-koreai kocsikban gondolkodni, ott ugyanis kiváló minőségű, mégis megfizethető autókat gyártanak.

Külön kiemelte a Kia típusait, amelyekre 7 év (vagy 150 ezer kilométer) garancia jár. Persze nemcsak ezek lehetnek jó vételt jelentő autók, az európai gyártmányú kocsik között is találhatunk jó minőségű és egyben kedvező árú modelleket, a szakértő például a Ford Európában gyártott modelljeit (pl: Focus, Fiesta) említette.

Mekkora autót vehetek?

Sok tényezőtől függ, hogy mekkora autót vehetünk. Ha több gyerek is van a családban, akkor olyan modellt érdemes vásárolni, amibe az egész család belefér. Mégis, általában az ár, illetve a pénztárcánk határozza meg a végső választást. Az autó megvásárlására nem költhetünk többet, mint az önerőnk ötszöröse. Ha tehát 1 millió forintunk van készpénzben, akkor legfeljebb 5 millió forint értékű autót tudunk megvásárolni zárt végű pénzügyi lízinggel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A lízingnél viszont az autó a szerződés lejáratáig a bank tulajdona marad (mi használjuk), az autóhitelekkel a legtöbb pénzintézet már nem foglalkozik (vagy csak kivételes esetekben). Ha viszont azt szeretnénk, hogy az autó már a kifizetésekor a miénk legyen, és a fedezetarányok se kössék meg a kezünket, akkor szabad felhasználású hitelt kell felvennünk, melynek két fő típusa van:

  • a személyi kölcsön és
  • a szabad felhasználású jelzáloghitel.

Az előbbi igen egyszerű termék, csupán jövedelemigazolásra van szükség az igényléséhez. A felvett kölcsön összege pár százezer forinttól nagyjából akár 5-7 millió forintig terjedhet, banktól függően. A magasabb hitelösszeghez azonban már magasabb jövedelmet szükséges igazolni.

Személyi kölcsönből történő finanszírozás esetén nagy előny a lízinggel szemben, hogy a megvásárolni kívánt személygépjárművet vagy motorkerékpárt nem kell fedezetként bevonni, így vásárlást követően egyből a saját tulajdonunkba kerül a gépjármű.

Míg egy lízingszerződés esetében elvárás lehet casco biztosítás megkötése is, addig személyi kölcsönnél ez a plusz díj nem jelentkezik kötelezően, csak ha az Ügyfél szeretné megkötni a casco szerződést. Lízinggel szemben további előny, az időbeliség. Személyi kölcsönök esetében nem csak a már kiválasztott autóra lehet finanszírozást kérni, hanem akár a hitelösszeggel a "zsebünkben" kereshetünk és vehetünk a saját igényünknek megfelelő gépjárművet.

A szabad felhasználású jelzáloghitel valamivel összetettebb termék, mivel az igényléshez ingatlan fedezetet kell felajánlanunk és az ehhez szükséges adminisztrációt is el kell intézni. Előnye viszont, hogy a hitelösszeg az ingatlan értékétől függ, vagyis egy 10 milliós lakásra akár 8 millió forintos kölcsönt is felvehetünk ezzel. Persze egy autóra nem feltétlenül célszerű egy lakás árát rákölteni, viszont ez a hitel jelentősen nagyobb mozgásteret ad az autóválasztásnál.

További előnye, hogy a banknak nem kell tudomására hozni, milyen autót szeretnénk vásárolni és mennyiért. A szerződött összeget bármire használhatjuk, így, ha a felvett összegnél kevesebbre van csak szükség az autóvásárláshoz, a maradék összeget igényünk szerint költhetjük el, pl. akár új gumikra, tető-boxra, ha épp az autót akarjuk tovább csinosítani, de akár be is vásárolhatunk belőle a nyaraláshoz. Nincs tehát semmilyen korlát vagy kötöttség, nem szükséges önerő, a bank nem ellenőrzi a KGFB megkötését, nem szabályozza a kinézett autó márkáját, értékét.

Ráadásul a hitel tekintetében, annak rugalmasságát is megválaszthatjuk, a kamatperiódusok tükrében. Ha azt szeretnénk, hogy a hitel kamata gyorsan lekövesse a piaci változásokat, hat hónapos kamatperiódust kínál a bank, míg van 5 és 10 éves is, ahol mind a kamat, mind a havi törlesztőrészlet ennyi időre van befixálva.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem