16 °C Budapest

Ha már hitelből, akkor új lakásra költöttek inkább a magyarok: hova vezet ez?

2020. július 31. 08:31

Erős visszaesést hozott az április és a május a használt ingatlanok vásárlására felvett lakáshiteleknél: az új szerződések mennyisége 23,7 százalékkal csökkent 2019 hasonló időszakához képest, és 92,5 milliárd forintot ért el.

A május különösen gyengén alakult a használt lakásokra fordított hitelek szempontjából, hiszen a 40,8 milliárd forintnyi új szerződés 33 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. Az első öt hónap adatait vizsgálva ugyanakkor már korántsem ennyire látványos a csökkenés, köszönhetően annak, hogy az első negyedév még erős, stabilan két számjegyű bővülést hozott az új kihelyezéseknél. Az első öt hónapban 258 milliárd forint értékben születtek hitelszerződések használt lakások vásárlására, ez 2,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján.

Az egyéb célokra (leginkább új lakás vásárlására vagy építésére) felvett hitelek viszont 5,7 százalékkal, 115,4 milliárd forintra nőttek az első öt hónapban. Mindezek eredményeként a használt ingatlanok részesedése csaknem 2 százalékponttal, 69,1 százalékra esett egy év alatt a friss lakáshitel-portfólióban.

Az erős első negyedévnek köszönhetően a teljes lakáshitelpiac viszonylag jól teljesített, az MNB adatai szerint január eleje és május vége között 373,4 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek a lakossági ügyfelek, ez csak 0,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 374 milliárdtól.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem