16 °C Budapest

Ha ez így megy tovább, a koronavírus bedönti a belföldi turizmust is

2020. március 3. 10:30

Az elmúlt hetek koronavírussal kapcsolatos eseményei erősen baljós árnyakat vetnek, még a belföldi turizmusra is. Sorjáznak a lemondások, és váratnak magukra az előszezoni foglalások.

Már a belföldi előszezoni foglalásokat is befagyasztotta a koronavírus európai megjelenése - mondta a Világgazdaságnak Szigetvári József, a szallas.hu vezérigazgatója. A szakértő úgy fogalmazott, hogy a járvány híre, pontosabban a karanténtól való félelem, hatása kettős.

Elsődlegesen a koronavírussal érintett területekre történő utazások lemondása, másodlagosan pedig az elbizonytalanodásból eredő általános keresletcsökkenés érzékelhető. Eszerint az elhalasztott vagy lemondott külföldi utazásokból nem lesz belföldi pihenés, mint mondta:

a szállásfoglalók nem csekkolnak át hazai célpontokra, hanem otthon maradnak, és jobb időkre várnak.

Így várhatóan a márciusi belföldi turizmus szaldója sem lesz már pozitív, és ha napokon belül nem jönnek jó hírek, akkor áprilisra is kevesebb foglalás lesz, mint tavaly vagy korábban. Bár általános az elbizonytalanodás és a kivárás, úgy tűnik,

a kisebb szálláshelyek és a kevésbé frekventált régiók forgalma kevésbé zuhan meg, mint a világviszonylatban is népszerű turistaközpontoké

- fejtette ki a szakértő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm