6 °C Budapest

Fontos változás a CSOK-nál: örülhetnek a magyar családok

2018. február 1. 18:30

Döntött a kormány a CSOK gyorsításáról - mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Bevezeti a kormány a CSOK igénylésekor a nyilatkozati elvet a dokumentumok benyújtása helyett, ez pedig gyorsítani fogja az igénylés menetét, a Bankszövetséggel való együttműködést pedig nem rúgja fel a kormány, bár erre is volt a tegnapi kormányülésen javaslat - lényegében ezt jelentette be a témában Lázár.

A miniszter jelezte, hogy eddig 64 ezer CSOK-igénylés történt meg, 177 milliárd forint összegben, amelynek nagyobb része, 100 milliárd forint új lakásépítésére vagy vásárlására megy el. A nyilatkozati elv bevezetése azt jelenti, hogy nem a dokumentumokat kell benyújtani, hanem elegendő nyilatkozni például a születés, illetve a házasság időpontjáról, válás esetén pedig a jogerős bírósági döntés időpontjáról, építkezés esetén pedig szintén az idejéről. Egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb lesz így az ügyintézés, amit az is segít Lázár szerint, hogy a bankokat is gyorsabb ügyintézésre kötelezik: lakásvásárlás esetén a kérelem befogadásától számítva 30 napon belül, építkezés esetén pedig 60 napon belül kell meghozniuk a döntést a bankoknak.

A miniszter hozzátette: a kormány nem akarja a Bankszövetséggel való együttműködést felmondani a CSOK ügyintézése során, bár elárulta: ez is felmerült a tegnapi ülésen. Hozzátette: ő ezt nem tartja indokoltnak. Most az a döntés, hogy a pénzintézetek is dolgozzanak gyorsabban. A nyilatkozati elv bevezetése pedig azt is jelenti, hogy az állam bizalommal befogadja a kérelmeket, de a tegnapi kormányülésen azt is eldöntötték, hogy a NAV ellenőrizheti a kérelmeket és aki hazudik, vagy becsapja az államot, azoknál a NAV fog eljárni. Lázár jelzése szerint egyébként az eddigi dokumentum-benyújtási módszer időszakában a 64 ezer ügyből csak 800 esetben merült fel a visszaélés gyanúja, így tehát ez nem jellemző magatartás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem