13 °C Budapest

Fontos kijelentéseket tettek a bankok a devizahitelek ügyében

Pénzcentrum
2014. július 9. 17:19

A Magyar Bankszövetség várja a köztársasági elnök válaszát és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság a teljes jogszabályt egészében fogja megvizsgálni - mondta a bankszövetség főtitkára szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a devizahiteles csomaggal kapcsolatban. A bankszövetség egy lépcsőben szeretné rendezni az ügyet, a forintosítással együtt. Ugyanakkor úgy vélik, ha nem piaci árfolyamon váltják forintra a devizahiteleket, akkor az ebből fakadó terhet az államnak kell állnia.

Kovács Levente az alábbi fontos kijelentéseket tette:

  • a Magyar Bankszövetség a köztársasági elnökhöz fordult, és kéri, hogy a törvényt küldje el normakontrollra az Alkotmánybírósághoz,hogy mennyibe kerül a helyzet rendezése a bankoknak, hogyan érinti a tőkeállományt, a főtitkár úgy fogalmazott: egyelőre csak pontatlan becslések állnak rendelkezésre, a bankszövetség éppen a nagy hibalehetőség miatt nem is végez becslést,
  • "brutális mértékű" a teher, amit a jogszabály a bankszektorra kíván hárítani. Ezért bizonyos bankoknál szükség lehet tőkepótlásra. Ahol erre szükség van, ott az anyabankok már meg is hozták a döntést, s a tőkepótlást maradéktalanul és időben végre fogják hajtani,
  • ha a törvényt a köztársasági elnök aláírja, az árfolyamrésből eredő összeget a bankszektor a megadott folyamatok szerint vissza fogja fizetni,
  • Ha az egyoldalú szerződésmódosítások érvényességét a bankszektor bizonyos hiteleknél nem tudja megvédeni, akkor ezt szintén visszafizetik az ügyfeleknek,a következő rész a forintosítás. A Kúria döntése kimondta, hogy az árfolyamkockázatot a kedvezőbb kamatért az ügyfélnek kell állni, ebből nem lehet mást levezetni, mint hogy a forintosításnak piaci alapon kell végbemennie. Amennyiben ettől a kormány szeretne eltérni, akkor teljes kompenzációra van szükség a bankszektor esetében,
  • a törvényben leírt határidőket a bankszektor tudja tartani
  • szeretnék elérni, hogy a visszafizetéssel, illetve az elszámolással együtt történjen meg a forintosítás is, ne kétlépcsős megoldás legyen,
  • elhibázott lenne, ha ugyanahhoz a szerződéshez kétszer kellene hozzányúlni, a bankszektor egyszerre, egy időben szeretné a kérdést teljes körűen megoldani.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem