6 °C Budapest

Fontos hírt kaptak a magyar egyetemisták: ez lesz a Diákhitelekkel

2020. március 24. 12:15

A koronavírus járvány okozta nehéz helyzet miatt a Diákhitel Központ meghosszabbította a hiteligénylés határidejét a szabad felhasználású Diákhitel1 tekintetében. Ennek értelmében az a hallgató, aki 2020. március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A járvány ideje alatt folyamatosan igényelhető a képzési költségre fordítható Diákhitel2 is.

A kialakult rendkívüli helyzetben egyre több diák számára lehetetlenül el a tanulmányok melletti munkavégzés, ezért a Diákhitel Központ meghosszabbította a hiteligénylési időszakot 2020. március 27-ig. Így azok a hallgatók, akik péntekig leadják igénylésüket, már április 15-én a kért összeghez jutnak. A képzési díjra költhető Diákhitel2 is folyamatosan igényelhető a járvány ideje alatt. A szabad felhasználású Diákhitel1 továbbra is kivételesen kedvező 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 pedig kamatmentesen vehető igénybe.

A szabad felhasználású konstrukció esetében 15 ezer és 70 ezer forint közötti havi összeg igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, így akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat egyszerre a hallgató. A kért összeg a hallgató megélhetési költségeire fordítható, tehát bármire szabadon költhető. A Diákhitel2 ezzel szemben kizárólag képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.

A Diákhitel Központ továbbá arról is tájékoztat, hogy a járványügyi helyzet ideje alatt a személyes ügyfélszolgálat zárva tart, így személyesen a hiteligénylések leadását itt nem tudja fogadni. Mindemellett a felsőoktatási intézmények ebben az időszakban szintén nem vesznek át papíralapú dokumentumokat. Online szerződéskötésre ugyanakkor jelenleg is változatlanul lehetőség van. Jelen helyzetben a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi NEPTUN rendszerből indítja, mert ebben az esetben - amennyiben rendelkezik ügyfélkapuval - elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését. Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a Pénzügyi PartnerPontok egyikén lehet leadni.

A Kormány múltheti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. Természetesen önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthető a tartozás, a társaság ezt minden esetben elszámolja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm