Fennakadások, csúszások, drágulások: ezt várhatjuk az otthonfelújítási kölcsön után

Pénzcentrum2021. február 15. 19:56

A tavalyi, 10 százalékosra becsült visszaesést követően a hazai építőipar idén 5, jövőre pedig 9 százalékkal bővülhet a független Építési Piaci Prognózis 2021-2024 elnevezésű kutatás szerint. Az év elején elindított állami otthonteremtési, felújítási programok várhatóan felpörgetik az ágazat teljesítményét, a jól képzett szakemberek hiánya azonban fennakadásokat, csúszásokat okozhat a kivitelezésben, megnövelheti a várható költségeket. Az idő és pénzveszteség csökkentésére az építési folyamatok digitalizációja kínál hatékony megoldást.

Az Építési Piaci Prognózis 2021-2024 kutatást irányító Varga Dénes közgazdász a felmérés eredményeit bemutató online sajtótájékoztatón egyebek között arról beszélt, hogy 2007 és 2012 között 85 600 ember hagyta el az ágazatot, majd 2016-tól (a felfutásra reagálva) 100 ezerrel nőtt az építőiparban foglalkoztatottak száma. A számok azonban elfedik a minőségi gondokat. A bővülés éveiben ugyanis jellemzően nem azok a jól képzett szakemberek tértek vissza, akik korábban elmentek külföldre dolgozni, hanem főként a kevés tapasztalattal rendelkező segédmunkások tömeges bevonásának köszönhetően ugrott meg a létszám.

A kutatásvezető ezért úgy látja, hogy az építőipar következő éveit jellemző felfutásban nem lesz elegendő minőségi munkaerő a párhuzamosan jelentkező lakossági igények (elsősorban az otthonfelújítások) kielégítésére és a nagyobb volumenű beruházások kivitelezésére. Ha pedig hiány van minőségi munkaerőből, megcsúszhatnak a projektek, emelkedhetnek a költségek. Varga Dénes és munkatársai a kutatás alapján 10 százalékot meghaladó drágulással számoltak. Mi lehet a megoldás?

Hatékonyságnövelés az építőipari folyamatok digitalizációjával

A projektjeivel Európa számos országában jelen lévő, a horvát építőipar zászlóshajójának számító Kamgrad vállalatcsoport már évekkel ezelőtt áttért a munkafolyamatok teljes körű digitalizációjára.

"Az építőiparban a folyamatok áttekinthető, egyértelmű dokumentálása, valamint a hatékony, valós idejű kommunikáció a projektek résztvevői között a kiemelkedő minőség biztosítéka. Ha egy építkezés eseményeit, az esetleges hiányosságokat nem rögzítik pontosan, nem intézkednek azonnal a hibák elhárításáról, akkor elkerülhetetlenek a konfliktusok, az ezekkel járó csúszások, ami nálunk egyszerűen elfogadhatatlan. Erre kerestünk és találtunk megfelelő digitális megoldást, a PlanRadar* alkalmazást" - mondja Marko Lokin, a Kamgrad igazgatótanácsi asszisztense a digitális átállásról.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Minél nagyobb az építkezés, annál több a kihívás, ezért a vállalatcsoport ma már folyamatosan használja az alkalmazást, amely nélkülözhetetlen segítséget jelentett például az olyan megrendelések minőségi teljesítésében, mint a poreči Laguna Park Resort szállodakomplexum építése. A Kamgrad igazgatótanácsi asszisztense az eddigi tapasztalatokról elmondta, hogy a műszaki személyzet körülbelül 20 tagja használja aktívan a könnyen kezelhető szoftvert az építkezéseken, ami elegendő a munkafolyamatok összehangolásához. A kivitelezés felgyorsult, javult a munkaerő-felhasználás, valamint az információcsere hatékonysága. A PlanRadar optimális választásnak bizonyult a Kamgrad 40 éves történetében.

Címkék:
hitel, otthon, felújítás, digitális átállás, prognózis, otthonteremtési program,