13 °C Budapest

Félrevezető hitelkalkulátorokra figyelmeztet az MNB

2015. február 18. 14:03

Félrevezető eredményt adhatnak a csupán néhány alapvető hiteladatot figyelembe vevő internetes kalkulátor-programok a banki elszámolások majdani mértékét illetően. A valós kalkulációt a hitelintézetek tudják elvégezni, az elszámolás helyességét ugyanakkor az MNB szigorúan ellenőrzi majd.

Az elmúlt időszakban több internetes portál is olyan kalkulátort jelentetett meg, amely a hitelintézetek által a fogyasztói hiteleknél és pénzügyi lízingszerződéseknél korábban tisztességtelenül elvont árfolyamrés és költségek visszafizetésének, elszámolásának pontos összegét kívánja kiszámítani az ügyfelek számára.

E kalkulátor-programok azonban jellemzően csak néhány, a számításhoz szükséges alapvető adat segítségével végzik el a számításokat, amelyek így akár súlyosan félrevezető, megtévesztő eredményt adhatnak. Aggályos lehet, ha emiatt téves várakozás alakulna ki bármelyik fogyasztóban az elszámolás mértékét illetően.

A valóságban egyetlen fogyasztási hitel esetében is több száz, akár ezer információ - például a teljes futamidő alatt az egyes törlesztési hónapokban felszámított kamat, deviza hiteleknél a hitelnyújtáskor a folyósítási, a továbbiakban pedig a havi törlesztési árfolyamok - szükséges a pontos elszámolási kalkulációhoz. Ez az adatbázis alapvetően a hitel- és pénzügyi lízingszerződéseket kötő hitelintézeteknél áll rendelkezésre.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elszámolási felkészülési időszakban szükség esetén minden szakmai-informatikai módszertani segítséget megad a pénzügyi szervezeteknek a pontos elszámolások előkészítéséhez, a fogyasztóktól tisztességtelenül elvont összegek visszatérítéséhez.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az elszámolási periódusban ugyanakkor a jegybank informatikai támogatással, illetve szigorú felügyeléssel - így akár egyes hitelaktáknak és az azokra vonatkozó konkrét számítások bekérésével, áttekintésével - ellenőrzi, hogy a piaci szereplők valóban a jogszabályoknak megfelelően hajtják-e végre a feladatot. Jogszabálysértés esetén az MNB azonnal kijavíttatja az adott pénzügyi szolgáltató gyakorlatát, a jegybank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület pedig - ha az adott pénzügyi szervezet előzőleg elutasította a fogyasztó panaszát - az ügyfelek konkrét elszámolási jogvitáiban hoz döntést.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 15:43
Milák Kristóf hiába zárta öt arany- és egy ezüstéremmel a Duna Arénában rendezett 126. országos úszó...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem