13 °C Budapest

Ezt javasolják az MNB szakértői a magyar hiteleseknek a moratórium kapcsán

MTI
2020. március 26. 17:01

Az adósok szemszögéből nézve, fontos megérteni, hogy a pénznek időértéke van, ez tükröződik a kamatban, azaz a mostani 1 forint többet ér, mint a 10 év múlva ugyanannyi, hiszen a mostanit be lehet fektetni, kamatoztatni lehet és a kapott kamattal is ugyanez a helyzet. Ezért a jövőbeli törlesztések jelenértékét kell nézni! Szakmai hibát követnek el azok, akik a moratórium és anélküli törlesztések összegét hasonlítják össze időérték nélkül, mert almát hasonlítanak a körtével! Így érvel a törlesztési moratórium lehetőségének kihasználása mellett, a jegybank honlapján megjelent írásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) három szakértője, Fábián Gergely, Banai Ádám és Vastag László.

A háztartások és a vállalatok is jelentős könnyítést kaptak azzal, hogy az idei évben nem kell az esedékes törlesztőrészleteket megfizetniük. Összességében közel 3600 milliárd forint hiteltörlesztésre kapnak fizetési haladékot.

A hitelezők és az adósok érdeke közötti egyensúly, hogy a most elmaradt törlesztéseket a veszélyhelyzet elmúltával meg kell fizetniük az adósoknak. Kiemelten fontos ugyanakkor, hogy emiatt az eredetihez képest nem növekszik a törlesztőrészlet.

A szerzők konkrét példán világítják meg, mire gondolnak: egy átlagos 10 millió forint fennálló tőketartozású (10 év hátralévő futamidő, 4,5 százalékos THM-mel) lakáshitel esetén az adósnak az idei évben még közel 1 millió forint törlesztőrészletet kellene fizetnie, amiből 340 ezer forint a kamat, azaz a fizetési haladék miatt ennyi marad a háztartásnál. Moratórium alatt a fennálló tőketartozás kamatozik tovább. Ugyanakkor a kamatot is majd csak a fizetési haladék lejárta után egyenlő részletekben kell megfizetni, vagyis, nem tőkésítik, nem növeli a tőketartozást. Így a moratórium következtében lényegében a ki nem fizetett kamatok kamatához nem jut hozzá a bank. Az ügyfél így, a pénz időértékét is figyelembe véve 70 ezer forinttal jobban jár, mintha folytatja a törlesztést.

Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy a moratórium idejéből következő futamidő hosszabbításon túli néhány hónapos (konkrét példában szereplő lakáshitelnél 5 hónap) további futamidő emelésre is szükség lesz, hogy a törlesztőrészlet emelkedése nélkül lehessen folytatni a hitelvisszafizetést. Így összességében több mint egy évvel nő az eredetileg 10 éves hátralévő futamidő. Fontos kiemelni még, hogy a moratóriumba az év folyamán később is be lehet lépni, így aki most a törlesztést választja, az is kihasználhatja később a moratóriumot. A döntést ezért egyedi helyzetek és preferenciák határozzák meg, de fontos a tisztán látás - emelik ki a jegybank szakértői.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A cél, hogy a járvány miatti rendkívüli helyzetet átvészeljék a háztartások és vállalkozások, az átmeneti likviditási nehézségek ne okozzanak tartós és elmélyülő gazdasági problémákat. Tulajdonképpen a reálgazdasági szereplők likviditási sokkja a bankrendszerhez kerül, ahol az MNB viszont biztosítja a mindenkori szükséges likviditást. Így végsősoron a jegybank kezeli a gazdaságot érő likviditási nehézségeket - állapítják meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 15:43
Milák Kristóf hiába zárta öt arany- és egy ezüstéremmel a Duna Arénában rendezett 126. országos úszó...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm