2020. február 18. kedd Bernadett

Ezek a magyarok kapkodtak a lakásokért idén: sokak első ingatlanukat vették


Élénk kereslettel indult az idén az ingatlanpiac, bár a Duna House adatai szerint ez még nem mutatkozott meg a konkrét vásárlásokban, mutatja ezt az is, hogy januárban 9917 adás-vétel történt a lakáspiacon, amely az előző év első hónapjához képest 8 százalékkal kevesebb.

Általában felfutó érdeklődés jellemző az év eleji piacra, mivel az adott évben lakást vásárolni szándékozók már januárban elkezdik keresni leendő otthonaikat, és egyre aktívabban figyelik a kínálat és az árak alakulását. Az ingatlanárakat nézve a Duna House szerint folytatódott az előző éves tendencia, amely az eddig megszokottnál változatosabb képet mutat. Éves összehasonlításban még szinte minden ingatlantípus átlagára emelkedett, egyedül a pesti paneleknél volt minimális visszaesés.

Benedikt Károly, a társaság elemzési vezetője elmondta: a januári piaci adatok alapján a vevők 8-10 százalékos irányár-változást és alkut is elérhetnek az elsőként meghirdetett árhoz képest, és ebből következően az erősödő kínálatnak elsősorban ők örülhetnek. Hozzátette, a fővárosban kifejezetten a nagyon jó állapotú ingatlanokat keresik az érdeklődök, a vevők 75 százaléka a jó vagy a nagyon jó állapotú lakásokat nézi meg elsősorban, a felújítással továbbra sem szeretnének bajlódni.

Az adatok szerint csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya a fővárosban és vidéken is, ezzel szemben tovább nőtt az első lakásvásárlók aránya, ami vidéken elérte a 30 százalékot. Az értékesítési idő jellemzően 3-4 hónap. Az eladói és a vevői ügyfélprofil nem mutat kiugró változást az előző hónapokhoz, évhez képest, a legaktívabb korosztály az ingatlanpiacon a 30 és 50 év közötti, a fővárosban a vevők között arányuk több mint 50 százalék. A vevők többsége a jó, illetve a nagyon jó állapotú ingatlanokat részesíti vásárlásnál előnyben, de Kelet- és Nyugat- Magyarországon a lakható állapotú otthonok keresleti aránya is magas, 28-28 százalék volt. Felújítandó ingatlanba továbbra is kevesen invesztálnak, arányuk 5-11 százalék volt januárban.

Címlapkép: Getty Images

Jól jönne 4 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 4 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 69 895 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (72 095 Ft/hó; THM 9,96%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (80 275 Ft/hó; THM 13,79 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk