12 °C Budapest

Ez lenne a klímaválság valódi oka? Rengetegen vásárolnak így online

2020. március 3. 10:01

Évről évre nő a valószínűsége a statisztikák szerint, hogy a vásárlók a magyar webshopokat - vagy offline boltokat - megkerülve a világ másik feléről rendelnek meg egy terméket, ezzel sokszor csak nagyjából 50 forintot spórolva. Kérdés, hogy ez az egyre terjedő szokás milyen hatással van globálisan a bolygóra. 

A GfK Hungária rendelkezésünkre bocsátott, 2000 háztartás megkérdezése alapján készített reprezentatív felmérése szerint 2016 és 2019 között a rendszeresen online vásárlók aránya és a vásárlások száma is nőtt Magyarországon (a népesség 31 százalékáról 39 százalékra, és havi 2,9-ről 3,4 alkalomra). A magyarok leginkább szolgáltatásokat vesznek online, például szállást foglalnak, színház-, mozi- vagy koncertjegyet, vagy mobil előfizetést, de a különféle kütyük (mobilok, számítástechnikai eszközök és szórakoztatóelektronikai eszközök), valamint a könyvek is nagyon népszerűek: a GfK-nak a megkérdezettek 38-47 százaléka mondta azt, hogy ezeket inkább online veszi meg - írja a g7.

Az online vásárlás mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvend manapság a környezettudatosság is. A nagypolitika szintjén, és a cégek marketingjében is egyre gyakrabban jelenik meg a klímaváltozás kérdése, és fogyasztóként is egyre gyakrabban juthat eszünkbe, hogy milyen mértékben járulunk hozzá a bolygó élhetetlenné válásához az étkezésünkkel, közlekedési szokásainkkal, vagy azzal hogy mennyi szemetet halmozunk fel.

Mikor védjük jobban a bolygót, ha online rendelünk, vagy ha boltban vásárolunk?

A válasz azért is fontos lehet, mert hogy ha megnézzük, hogy 2000 óta Magyarországon miből származott az egyik fő üvegházhatást okozó gáz, a szén-dioxid kibocsátása, akkor azt látjuk, hogy miközben összességében a 2000-es évek elejéhez képest csökkent a kibocsátás, ezen belül a szállításból és közlekedésből származó kibocsátás aránya jelentősen nőtt, és 2017-ben már a teljes kibocsátás negyedét adta.

Az biztos, hogy a kiszállítás része a kibocsátásnak, és azt is tudjuk, hogy nem tűnik úgy, hogy a népszerűsége csökkenne. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy az online rendelés ökológiai lábnyoma nagyobb, mint ha mi magunk mennénk el a boltba vásárolni. Nem is bonyolult belegondolni, hogy miért: 

míg kiszállításkor az árut szállító jármű a raktár és több úticélt figyelembe véve alakítja ki az útvonalat, addig a fogyasztók egyenként mennek el a boltba, ahová eleve el kell szállítani az árut.

Így ha valaki messzebb lakik a bolttól, elképzelhető olyan felállás, hogy önmagában olyan hosszú utat tesz meg, mint az a jármű, ami több embernek is kiszállítja közben a rendelt árut. Persze végeredményben minden a részleteken múlik, például hogy pontosan milyen távot tesznek meg a járművek, milyen járművekről van szó, és hogy mekkora a szén-dioxid-kibocsátásuk. Vagy akár az, hogy a boltba honnan és hogyan szállítják a termékeket. Az erre vonatkozó becslések főleg az Egyesült Államokra vonatkoznak, általánosságban is érvényes összefüggések is kiderülnek a témával foglalkozó tudományos kutatásokból.

Bizonyos esetekben kiszállítással a szén-dioxid-kibocsátás 80-90 százalékkal csökkenthető, ahhoz képest, ha a fogyasztók maguk mennek el a boltba.

A házhozszállítás előnye azonban jelentősen csökken, és akár el is tűnik, ha az árut távolról szállítják, vagy ha egy-két napon belül kell házhoz szállítani, és így nincs lehetőség az utak összevonására. Egy 2001-es tanulmány szerint ha egy darab könyv esetében nézzük, hogy az online vagy a személyes vásárlásnak nagyobb-e a környezetterhelése, akkor 8 kilométernél van az a határ, ami felett már az online kiszállítás éri meg jobban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy városi fogyasztó vásárlásának ökológiai lábnyoma online rendelés alapján általánosságban kisebb, mint ha elmenne a boltba, és helyben, több utat is megtéve keresné meg a megfelelő terméket. De ha a vásárló a keresgélést megspórolva online tájékozódik, és utána megy boltba, már majdnem akkorára csökkenti a lábnyomát, mintha online rendelt volna. Viszont ha a kiszállításhoz használt jármű hatnál kevesebb címet ejt útba, akkor környezetvédelmi szempontból már előnyösebb, ha a vásárlók mennek a boltba a termékért.

Egy biztos: a (Magyarországon egyébként a legnépszerűbb) ingyenes, pár napon belüli határidejű kiszállítás a lehető legkevésbé környezetbarát megoldás.

A magyar piacon nem igazán népszerű a több napos határidő, ha tehetik, a fogyasztók a másnapi kiszállítást választják a rendelés időpontjához képest. A GfK felmérése szerint a megkérdezettek 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha több webshopban lenne opció a vásárlás napján való kiszállítás, akkor többet vásárolna online. Ehhez a szolgáltatások árazása is hozzájárul, ugyanis egy-egy nappal hosszabb határidejű kiszállítás gyakran csak 50-100 forinttal olcsóbb. Így a fogyasztó pénzügyileg sincs arra ösztönözve, hogy a környezeti szempontból kedvezőbb megoldást válassza.

A magyar piacon a csomagátvételi arány is olyan terület, amiben leginkább lenne még hova fejlődni környezettudatosság szempontjából: nagyon gyakori ugyanis, hogy a magyarok nem veszik át a rendeléseiket. Mivel a futárcégeket szerződés kötelezi arra, hogy ilyenkor kétszer-háromszor próbálkozzanak, az ilyen esetek nagyon környezetterhelőek. Hiszen a futárnak szélsőséges esetben 5-6-szor kell megtennie azt az utat, amit átvétel esetén csak egyszer kellene. 

Bizonyos termékkörök, például a ruhák és cipők esetében a csomagátvételi arány még rosszabb, akár 80 százalékos is lehet.

Ebben a termékkategóriában a helyzetet az is rontja, hogy az utóbbi években elterjedt az ingyenes visszaküldési opció, tehát a ruhát, cipőt akkor is vissza lehet küldeni indoklás nélkül, ha nem tetszik. A kiszállítási piacon környezetvédelmi szempontból a csomagpontos átvétel lehet az elfogadható kompromisszum. Ez a fogyasztónak is kényelmes lehet, de közben azt is biztosítja, hogy a futárcégek járművei a lehető legnagyobb kihasználtsággal működjenek. És bár az átvételi arány a csomagpontok esetén nem magasabb, mint a házhoz szállításnál, ebben az esetben a csomag átvételének elhalasztása környezeti szempontból sem akkora probléma. Hiszen a futár amúgy is elmenne a csomagponthoz, így a fogyasztók hanyagsága nem eredményez felesleges utakat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem