11 °C Budapest

Ez lehet a budapesti ingatlanbefektetések új slágere: nulla forinttal is belevághatsz

2020. június 18. 17:02

A járvány idején országszerte jelentősen csökkent az autós forgalom, a díjmentessé tett parkolás is visszafogta a garázsok iránti keresletet. Az ingyenességnek azonban hamarosan vége, a dugók már a veszélyhelyzet elrendelése előtti időszakot idézik, ráadásul egyre többen ismerik fel, hogy garázskiadásból tisztes és biztos hozamot is el lehet érni. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a közelmúlt kormányzati intézkedései is élénkíthetik a garázspiacot, ezért ezen a területen nem számít az árak visszaesésére.

Nehéz lenne megbecsülni, hogy a veszélyhelyzet elmúltával hosszú távon hány munkavállaló marad home office-ban, mennyien váltanak tartósan kerékpárra, meddig húzódik el a karantén-hatás az autós közlekedésben. Azt mindenesetre már a járvány elején látni lehetett, hogy különösen a főváros központjában sok konfliktust szült a díjmentes parkolás a máshonnan érkező és az ott lakó autótulajdonosok között. A parkolóhelyek száma véges, miközben a forgalom a járványügyi lazításokkal párhuzamosan erősödik. Az OTP Ingatlanpont szakértője ezért úgy látja, hogy a visszaállás a fizetős rendre várhatóan újra fellendíti a keresletet a garázsok iránt, emellett az autózás zöldítését szolgáló kormányzati intézkedések is élénkíthetik a piacot.

Az állami támogatási program is segíti az egyre népszerűbb elektromos autók szélesebb körű elterjedését, ettől azonban a forgalom nem csökken, az autózás nem szűnik meg, csak átalakul. A közelmúltban több szolgáltató is fizetőssé tette az e-autók korábban ingyenes feltöltését, ami miatt egyre több tulajdonos keres olyan garázst, ahol a megfelelően kiépített - külön villanyórával felszerelt - hálózatból olcsóbban "tankolhatja meg" a kocsiját, mint a töltőállomásokon. Ez pedig akkor is élénkítheti a garázsok iránti keresletet, ha a zöld rendszámos autók a legtöbb helyen ingyen használhatják a közterületi parkolókat. Ráadásul ez a széles körű kedvezmény valószínűleg hamarosan megszűnhet

- mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A városokra szabott, a rozsdaövezetek fejlesztését szolgáló kormányzati otthonteremtési program is feltehetőleg jótékony hatással lesz a garázspiac élénkülésére, hiszen ezek az övezetek gyakran elhagyatott területek, ahol közvetlen közelségben nincs fejlett tömegközlekedési infrastruktúra, így marad az autózás.

Ezért jó befektetés a garázs

Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a lakásárakban várható korrekció nem feltétlenül csapódik le a garázsok piacán. A fővárosban nagy a szórás, Pesten átlagosan 3 és 5, a pesti Belvárosban azonban már 4-6, Buda kiemelt körzeteiben pedig akár 6-7 millió forintot is elkérnek egy teremgarázs-beállóért. Az elhelyezkedés mellett a méret is meghatározó, természetesen többet kell fizetni azokért a 12-14 négyzetméternél nagyobb járműtárolókért, amelyekben a gépkocsi mellett kerti szerszámokat, háztartási eszközöket, netán befőttes polcokat is elhelyezne a tulajdonos - már ha ezt nem tiltja a házirend. A bérleti díjakban is jelentősek az eltérések, de befektetői szemmel nézve a garázs hagyományosan jó üzletnek számít az ingatlanpiacon.

Egy jól megválasztott területen - jellemzően a fizetős parkoló zónák közelében - lévő garázs kiadásával könnyen realizálható akár 6 százalék feletti évesített nettó hozam is

- mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, hozzátéve, hogy ez meghaladja a lakáscélú befektetések Budapesten manapság legfeljebb 5 százalékosra becsült hozamát.  A garázs értékálló, egy lakáshoz képest jóval kisebb összeget igénylő befektetés, amit kevésbé érintenek az ingatlanpiac ciklikus változásai. További előnye, hogy ha bérbe adják, csak a legritkább esetben igényel külön figyelmet vagy karbantartást, és nem lehet úgy "lelakni", mint egy lakóingatlant.

Nulla forinttal belevághatsz!

Bár egy garázs nem kerül annyiba, mint egy lakóingatlan, mégis sokaknak szüksége lehet tőkebevonásra, ha bele akarnának vágni a garázs-bizniszbe. De nem kell egyből ingatlanalapú hitelre gondolni, kézenfekvő lehet egy személyi hitel is - főképp, mert év végéig kedvezményes THM-el lehet őket felvenni a kormányzati intézkedés jóvoltából, és még önerő sem kell hozzá. A Pénzcentrum kalkulátorában megnéztük, milyen feltételekkel lehetne felvenni 2 millió forintot, 72 hónapos futamidőre. A legjobb ajánlatot a CIB Bank adta, ott a THM-plafon után 34 796 lenne a havi törlesztő, és a kedvezményes időszak lejártával 7,75 százalék lenne a THM. A Raiffeisen a plafon után 34 783 forintos törlesztőt kínál, a THM pedig jövőre 8,07 százalék lesz majd. Érdemes megemlíteni a Budapest Bank ajánlatát is, 2021-től (ha csak meg nem hosszabbítják a kedvezményes időszakot) 36 880 forint lenne a részlet, 9,35 százalék pedig a THM.

Megnéztük azt is, hogy ugyanennyi futamidőre 5 millió forintot milyen feltételekkel lehetne felvenni. A CIB-nél jövőre 86 991 forint lenne a törlesztő, 7,75 százalék pedig a THM. A Raiffeisen 86 957 forintos törlesztőt ígér 8,07 százalékos THM-el, illetve az Erste ajánlata sem rossz, 90 504 forintos törlesztőt és 9,11 százalékos THM-et ígérnek 2021-től. További ajénlatokért kersd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Címlapkép: Getty Images
Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem