11 °C Budapest

Erre spórolnak a magyar fiatalok: a járvány után így látják pénzügyeiket

2020. július 1. 15:31

A magyarok mindössze 14 százaléka tervezi, hogy a korábbiaktól eltérően több pénzt fog félretenni az elkövetkezendő hat hónapban. Azok, akik többet tennének félre a jövőben közel harmaduk 18 és 29 év közötti fiatal. A fiatalok három leggyakoribb megtakarítási célja között szerepel a ruhatáruk bővítése, okos eszközök vásárlása, illetve különböző utazások finanszírozása.

Egyre tudatosabban képeznek pénzügyi tartalékot a fiatalok: a Magyar Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének tavalyi adatai szerint évente háromszázezer diák vállal munkát, és egyre többen terveznek ebből félre is tenni. A kutatás szerint bár a magyarok kevesebb mint ötöde tervez az eddigiekhez képest több pénzt félretenni a következő fél évben, közülük 27 százalék, a 18-29 éves korosztályba tartozik.

Mire is gyűjtenek?

Az Öngondoskodási Index felmérés szerint a fiatal, 18-24 éves korosztály első öt megtakarítási céljai közé tartozik a saját tanulmányok finanszírozása, a ruhatár bővítése, illetve okostelefon vagy laptop vásárlása, de többen gyűjtöttek utazásra, nyaralásra is. Jövőbeli terveik is hasonlóan alakulnak: egy éven belüli megtakarítási céljaik között ezeken felül az autóvásárlás is szerepel.

Hogyan segítenek a szülők?

A kutatásban megkérdezettek mintegy harmada véli úgy, hogy a szülőknek addig kell támogatni gyereküket, amíg megtehetik, 17 százalékuk pedig a gyermek saját keresetéhez köti az önállósodás kezdetét. A legtöbben gyermekük tanulmányainak finanszírozását - középiskolai vagy felsőfokú oktatását - tartják a legfontosabb minimumnak, amit biztosítaniuk kell szülőként.

Többen úgy gondolják (64 százalék), hogy a különböző programok (például kirándulás vagy koncert) költségét, illetve olyan dolgok megvételét, amellyel a gyerek társai is rendelkeznek, még lemondások árán is meg kell adniuk gyereküknek, így a fiatalok a takarékoskodás mellett, úgy tűnik, a szülők segítségére is számíthatnak megtakarítási céljaik elérésében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szükség is lehet rá, hiszen március és május között a munkanélküliek száma 190 ezer fő volt, ebből 37 ezer a 15-24 éves korosztályból került ki. A foglalkoztatottság esetükben mintegy 20 ezer fővel csökkent az előző év azonos időszakához (2019. március-május) képest.

Érzékelhető, hogy egyre több fiatal számára vonzó, hogy saját keresete és megtakarítása legyen, amiből megvalósíthatja vágyait, kitűzött céljait. A szülők támogatása mellett sokan próbálnak a saját lábukra állni, és akár tanulmányaik mellett munkát keresni, vállalni. Ehhez nyújt segítséget az új Junior Next applikációnk, amelyen keresztül jelentkezhetnek az idén szeptemberben induló OTP Junior Diákmunkára is, amelynek keretében négy héten keresztül betekintést nyerhet a kiválasztott diák a pénzügyi világ változatos munkaköreibe

- mondta el Kökény Dávid, a pénzintézet bankkapcsolati szenior termékfejlesztési menedzsere.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem