Erre nagyon figyelj hitelfelvételnél: a lakásod múlhat rajta

2016. március 21. 15:05

A felfutó lakáshitelezés, a megnövekedett lakossági kölcsönfelvételi kedv időszakában a fogyasztóknak változatlanul célszerű körültekintően kiválasztani a számukra leginkább megfelelő jelzáloghitelt. A szerződéskötés előtti kötelező, a részletes feltételekről szóló közérthető tájékoztatás, a futamidő alatti szerződésmódosítások szigorú fair banki korlátozásai és a jövedelemmel és ingatlan értékével arányos jelzáloghitelek elbírálási, adósságfék szabályozása egyaránt a korábbinál átláthatóbb, és biztonságosabb feltételeket tesznek lehetővé az adósoknak.

Tavaly, az egyéb háztartási hitelek felfutásához képest is erőteljesen, az előző évhez viszonyítva 42 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelezés. Az elmúlt időszakban a háztartások vagyoni helyzetének javulása, a mérsékelt hitelkamat, valamint az új, igénybe vehető állami támogatások is érzékelhetően fokozták - a tavasszal egyébként is élénk - lakáshitel-felvételi kedvet.

Az MNB-nek a piacon elérhető több mint 600 jelzáloghitel feltételeit bemutató Hitel- és lízingválasztó programja szerint ma egy 10 millió forint összegű, piaci feltételű - tehát állami támogatás nélküli -változó kamatozású ingatlancélú jelzálogkölcsön 10-15 éves futamidőre átlagosan 6,50 százalék THM mellett igényelhető az általános ügyfélkörnek, de található ajánlat már 3,48 százalékos THM-mel is. Ugyanilyen összegű és futamidejű, szintén piaci feltételű, fix kamatú hitelajánlatokhoz azonban magasabb, átlagosan 8, 11 százalékos THM kapcsolódik, de akad e körben 6,45 százalékos THM-mel kínált hiteltermék is.

Egy hitelfelvétel komoly, hosszú távú anyagi elköteleződést jelent, ezért a felelős és tudatos pénzügyi döntéshez elengedhetetlen a körültekintő fogyasztói magatartás, valamint az alapvető pénzügyi fogalmak ismerete is. A jelzáloghitelt kereső fogyasztóknak előzetesen célszerű minden esetben figyelmesen és részletesen tájékozódni a jelzáloghitelek jellemzőiről és azok szerződéses feltételeiről.

Ingyen hitel nincs: a folyósított összegen (tőkén) felül a kamatokat és egyéb költségeket is vissza kell fizetni a hitelező pénzügyi intézménynek. Épp ezért érdemes hitelfelvétel előtt több hitelintézet, pénzügyi vállalkozás ajánlatát összehasonlítani, konkrétan rákérdezni a hitel induló (pl. értékbecslés, közjegyző díja) és egyébköltségeire, a kamat mértékére, a kamatozás jellegére (fix vagy változó), a törlesztőrészletek nagyságára, a futamidő hosszára, illetve a kamat- és díjfeltételek lehetséges változásaira.

A hitelajánlatok összehasonlítását segítheti a hitel számos költségét összefoglaló Teljes Hiteldíj Mutató (THM). Ez nem csak a hitelkamatot tartalmazza, hanem egy évre vetítve csaknem minden olyan költséget, melyet szerződésszerű teljesítés esetén a felvett összegen (tőkén) kívül fizetni kell a hitelért.

Amennyiben az adós a futamidő alatt késedelembe esik vagy meghosszabbítja a futamidőt, úgy ezekért a THM-en kívüli további díjat, késedelmi kamatot számíthat fel a bank.

A hitelszerződésben rögzíteni kell, hogy a hitel változó vagy fix kamatozású. A változó kamatozású hiteleknek két csoportja van. A referencia kamatlábhoz kötött kamatozású, amely esetében a szerződésben meghatározott feltételekkel a kamatfelár a kamatfelár periódusnak megfelelő időközönként, a referencia kamatláb pedig a referencia kamatláb periódusának megfelelő - jellemzően rövidebb - időközönként változhat.

A nem referencia kamatlábhoz kötött hitelek esetében a kamat csak a szerződésben rögzített kamatperiódusnak megfelelő időközönként változhat. Ezek eredményeként - a kamatváltozás irányától függően - a törlesztőrészletek csökkenhetnek és nőhetnek is a futamidő alatt. A kamat, kamatfelár, illetve a referencia kamatláb kizárólag a pénzügyi intézmény által előre nyilvánosan megadott módszertan alapján, külső (a bankoktól független) mutatók változása nyomán, a korábbi szabályozásoknál sokkal szigorúbb keretek között változtathatók. Fix kamatozás esetén a kamat jellemzően magasabb, de a futamidő alatt nem változtatható, így - a változó kamatozású hitelekkel szemben - a törlesztőrészlet nem emelkedhet és nem is csökkenhet. Ez különösen emelkedő kamatszint esetén előnyös az adósoknak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szerződéskötés előtt a pénzügyi intézményeknek egy rövid, közérthető, kötött formájú (táblázatos) írásos általános tájékoztatóban részletesen be kell mutatniuk az adósoknak a jelzáloghitel feltételeit. A több pénzügyi intézménytől kapott írásos tájékoztatók így egyszerűen összehasonlíthatók.

A fogyasztók túlzott eladósodásának elkerülését célzó adósságfék szabályok a hitelfelvételeknél - az igazolt nettó jövedelem és az ingatlan értékének függvényében - korlátozzák a törlesztőrészletek és felvehető hitelösszeg nagyságát is. Forint alapú, ingatlan fedezet mellett nyújtott jelzáloghitel esetén, ha a hiteligénylő(k) összevont havi nettó jövedelme 400 ezer forint alatti, a havi törlesztő részlet legfeljebb e jövedelem 50 százaléka, míg a felvehető hitel összege a megvásárolni kívánt ingatlan értékének maximum 80 százaléka lehet.

A piaci ingatlancélú, és szabad felhasználású jelzáloghiteleknél a pénzügyi intézmények a hitel fedezetéül felkínált (akár a hitelből megvásárolni tervezett) ingatlanra jelzálogjogot jegyeztetnek be.

Nemfizetésnél a jelzálogjog érvényesíthető, azaz végső esetben a pénzügyi intézmény - a tartozás kiegyenlítése érdekében - akár az ingatlant, akár magát a követelést is értékesítheti.

Mivel a jelzáloghitel szerződések jellemzően hosszú, akár 20-25 éves futamidőjűek, érdemes megfontolni - az erre vonatkozó tájékoztató anyagok gondos átolvasása után - hitelfedezeti biztosítás megkötését is, amely - konstrukciótól függően - különböző kockázatokra (pl. haláleset, munkahely elvesztése) nyújthat fedezetet. A felelős hitelfelvételről és az eladósodás veszélyeiről további információk találhatók az MNB honlapjának fogyasztóvédelmi aloldalán, a Pénzügyi Navigátor Füzet sorozatban és az MNB pénzügyi tudatosságról szóló kisfilmjeiben is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem