8 °C Budapest

Ennyire stabil a magyar bankrendszer: a veszélyhelyzet tapasztalatairól beszélt a miniszter

MTI
2020. május 22. 21:35

A magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött - mondta Varga Mihály videoüzenetében, amellyel a Magyar Bankszövetség pénteki tisztújító ülését köszöntötte. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a pénzintézetek gyorsan és támogatóan tudtak részt venni a gazdaságvédelmi intézkedésekben.

Varga Mihály megköszönte a bankrendszer konstruktív együttműködését, amely a közös munkát a járvány első percétől jellemezte, az azonnali törlesztési moratóriumtól a készpénzmentes vásárlás összeghatárának megemelésén át az értékes szakmai javaslatokig.

A pénzügyminiszter kiemelte, a bankok úgy vállalták a többletfeladatokat, hogy közben az ügyfelek számára kedvező fejlesztések sem szenvedtek hátrányt, márciusban a bankok megvalósították az azonnali átutalási szolgáltatást is. Rámutatott arra, hogy a fejlett gazdaság és a magas színvonalú pénzügyi szolgáltató rendszer összetartozó fogalmak. A válságok egyaránt sújtják a reálgazdaságot és a pénzügyi ágazat szereplőit, a gazdaság visszaesése rendkívüli, az egymásra utaltság megmaradt.

Varga Mihály elmondta, a magyar bankrendszer stabil és jó ütemben fejlődött a járvány előtti időszakban, 2019 az elmúlt évtized egyik legeredményesebb éve volt a pénzintézeteknek. Hozzátette: ennek is köszönhető, hogy a szektorban volt mozgástér. A pénzintézetek azonnal, támogatóan tudtak részt venni a hitelmoratórium bevezetésében, az erre vonatkozó szabályozás kialakításában, a fogyasztási hiteleket érintő intézkedésekben, az érintésmentes fizetés összeghatárának 5 ezerről 15 ezer forintra való megemelésében.

A pénzügyi rendszer a veszélyhelyzet alatt is akadálytalanul működött

- jelentette ki a pénzügyminiszter. Varga Mihály hangsúlyozta, az erős, felkészült, a kormányzati intézkedések céljaival összhangban működő pénzügyi rendszerre a gazdaság újraindításakor is számítanak. A válság számítások szerint áprilisban tetőzhetett a magyar gazdaságban. Az újraindítást szolgálja az április elején indított nagyszabású akcióterv. A kormány 3 év alatt több mint 9 ezer milliárd forintot, a teljes magyar GDP 20 százalékát mozgósítja gazdaságvédelmi célra, a teljes intézkedéssorozat összességében 3,7 százalékponttal is hozzá tud járulni a növekedéshez.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azt várjuk, hogy mindezek hatására már az év második felében élénkülés következhet be, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben 4,8 százalékos növekedést prognosztizálunk

- mondta Varga Mihály. Megjegyezte, Európában három állam - Németország, Olaszország és Svédország - költ Magyarországnál többet a vállalkozások megsegítésére, a munkahelyek megtartására.

Hozzátette, az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a bankszövetségre nemcsak akkor lehet számítani, amikor jól megy a gazdaságnak, hanem a nehéz időkben is. A magyar gazdaságpolitika továbbra is a magyar gazdaság érdekeit fogja előtérbe helyezni, a magyarországi pénzintézetek számíthatnak a kormányra - mondta Varga Mihály.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem