2020. július 9. csütörtök Lukrécia

Ennyi magyar nem tudta tovább fizetni a hitelét tavasszal


A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több, mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél - tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek - választották az átlaghoz képest többen a fizetés átmeneti felfüggesztését.

Idén június elejéig a háztartási hiteladósok 65,5 százaléka, s a vállalati ügyfelek 79 százaléka döntött a 2020. március 19-től bevezetett hiteltörlesztési moratórium igénybevétele mellett.  A mintegy 3,8 millió lakossági hitelszerződésből így közel 2,5 millió ügyfél választotta a fizetés átmeneti felfüggesztését, míg a kb. 285 ezer vállalati hitelszerződés esetében több mint 225 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

Ami a hitelvolumeneket illeti, a moratóriumra jogosult összesen 6796 milliárd forintnyi háztartási hitelállományból 3855 milliárd forintnyit érint így a moratórium, a 9692 milliárd forintnyi összes vállalati hitelállományból pedig 5208 milliárd forintnyit. A moratóriumot választók szerződésszámához képest így a hitelvolumenre vetítve kisebb arányt érint az igénybevétel (a háztartásoknál 57 százalékot, a vállalatoknál pedig 54 százalékot).

Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek alapvetően inkább az átlaghoz képest alacsonyabb összegű hitelek esetében vették igénybe nagyobb arányban a törlesztési moratóriumot. A lakosság esetében ez minden bizonnyal azokat (is) jelentheti, akik anyagi körülményei nem engedik/engedték meg nagyobb hitelek felvételét, a vállalatok esetében pedig nagy valószínűséggel a kisebb méretű cégeket, tehát a kkv-kat (is).

Mindkét ügyfélkör esetében tehát a sérülékenyebb, az (állami) beavatkozásra leginkább rászoruló társadalmi csoportokat segítette az intézkedés. Összességében a moratóriumnak köszönhetően közel 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalatoknál. Nem kellett a megtakarításokhoz nyúlni, s az ügyfelek - a törlesztések helyett azonnal felhasználható pénz révén - jelentős összegekhez jutottak hozzá.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk