18 °C Budapest

Ennyi magyar családnak adóssággal indul a tanév: hol maradnak a banki akciók?

2020. augusztus 12. 08:29

Gyermekenként 30-40 ezer forintból lehet az idén elkezdeni az új tanévet egy felmérés szerint. Vagy még többől, mert sokan hitelből oldják meg a nagyobb kiadásokat, mint a számítógép, az íróasztal beszerzése vagy az albérletnél elvárt több havi kaució. Banki hitelakciók az idén nem lesznek, 0 százalékos thm-mel azért készülnek majd a kereskedők.

Szeptember 1-jén hagyományos oktatással indul az új tanév. Ahogy pedig a korábbi években, ez idén is sok családnak komoly kiadást. A füzetek, írószerek mellett sok gyerek számára ilyenkor vásárolják meg az íróasztalt, a megfelelő széket, de számítástechnikai eszközökre is szükség lehet főleg miután nem lehet tudni, bevezetik-e ismét a digitális távoktatást, ahogy az tavasszal történt - írja a Napi.hu. Kellhetnek ezen kívül új ruhák, tornacipő, sportfelszerelés, ünneplő öltözet is.

A Vatera friss felmérése szerint épp ezért az idén eleve többet is szánnak a szülők az iskolakezdésre, mint korábban. Gyermekenként átlagosan 33 560 forintot terveznek elkölteni a szülők a becsengetéshez kapcsolódóan, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15-25 000 forint között mozgott. Nagyon kevesen vannak azok (13 százalék), akik 10 000 forint alatti összegből oldják meg a kötelező iskolaszer vásárlást, illetve elenyésző, mindössze minden tizedik család hozza ki 10 000 és 15 000 forint közötti összegből

A kutatásban résztvevők negyede (26 százalék) 15 000 - 25 000 forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként és még ennél is többen vannak azok (29 százalék), akik 25 000 - 40 000 forintot is fognak erre a célra szentelni. Majdnem minden negyedik ember (22 százalék) még 40 000 forintnál is többet tervez idén az iskolakezdésre fordítani. Volt olyan szülő, aki 600 000 forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, ami egy teljes tanulószoba berendezéséhez bútorokkal és informatikai eszközökkel reális összeg lehet. A felmérés szerint tehát egy két-három gyerekes családban 100 ezer forint extra kiadás augusztus végén, szeptember elején teljes reális.

Szeptember a folyószámlahitelek hónapja

A családok egy részének van ennyi megtakarítása, sokaknál azonban évről évre hitelből indul az új tanév. A válságos években különösen szembetűnő ez, a hitelstatisztikákon is nyomot hagy. A 2008-2009-es krízis idején megugrott a tanévkezdés idején például a folyószámahitelek mennyisége, vagyis sok család számlája került mínuszba a tanév elején. A válság csillapodásával ez a trend megszakadt, és a hitelállományok augusztus végi, szeptemberi megugrása már nem volt olyan jelentős mértékű.

Az augusztus vége, szeptember eleje azért továbbra is erős időszaknak számít a bankok beszámolói szerint. A tanuláshoz szükséges felszerelések mellé ugyanis ebben az időszakban jönnek azok a nagyobb, több százezres kiadások, amelyek a tanulószoba kialakításához kapcsolódnak, egyetemista gyereknél a tandíj és az albérleti díj, kaució miatt kell mélyebben a zsebbe nyúlni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elmúlt években rendre meghirdették nyárra az akcióikat a bankok, arra biztatva a családokat, hogy személyi hitelből finanszírozzák ezeket a költségeket, az idei év viszont különlegesnek számít. A növekvő munkanélküliség miatt egyre több család marad jövedelem nélkül, az árak viszont gyorsan emelkednek, a fogyasztási hitelezés pedig takaréklángon üzemel.

A legjobb személyi kölcsönt keresed? Mutatjuk az ajánlatokat!

A lakossági fogyasztási hitelek ugyan olcsók az 5,7 százalékos thm-plafon miatt, de keveset folyósítanak belőlük, a hitelkártyák értékesítését is csak néhány piaci szereplő erőlteti. Valószínűleg lenne tehát igény arra a megroggyant anyagi helyzetű családoknál, hogy hitelből oldják meg az égetően szükséges kiadásokat, de ez most nem lesz könnyű.

A bankok nem akcióznak

A korábbi évekkel ellentétben az idén nem lepték el iskolatáskás gyerekek a bankok honlapját. Az MKB Banknál ugyan azt tapasztalják, hogy a személyikölcsön-értékesítésnél az iskolakezdés mindig kiemelt időszaknak minősül. Az idén is növekvő érdeklődésre és növekvő átlagos hitelösszegre számítanak fedezetlen személyi kölcsönöknél, de kifejezetten az iskolakezdésre nem készülnek hitelakcióval. Ez egyébként érthető, hiszen az év végéig 5,7 százalékban maximált thm a fogyasztási hiteleknél már éppen eléggé akciós.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MEDIA1  |  2024. március 28. 11:20
Bírságot kapott a héten a Tamási Rádió és a Jazz TV az NMHH Médiatanácsától, és a holland társhatósá...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm