5 °C Budapest

Ennek csúnya vége lesz: soha ennyi magyar nem adósodott még el, mint most

2019. október 9. 11:04

Úgy kilőtt a magyarok eladósodottsága személy hitelekben, hogy az korábban példátlan volt, és ezt a babaváró sem tudta megállítani. A folyamatosan növekvő kereslet miatt ma már jelentős az eladósodttság, de a trendnek egyelőre nem látszik a vége. A lakáshitelekben történő eladósodottság is növekszik, a hitelkártya-tartozások állománya viszont ehhez képest stagnál. A kérdés csak az: mennyi tartalék van még a rendszerben, avagy van még hova eladósodni?

Hónapról-hónapra beszámolunk róla, hogy a magyarok milyen irdatlan mennyiségű személyi hitelt vesznek fel. A nyári hónapokban az is kiderült, hogy a babaváró támogatás sem volt kiszorító hatással a személyi hitelekre, a lakáshitelekre azonban sokkal inkább. A kiemelkedő kereslet pedig azt kellett, hogy eredményezze, hogy a magyarok bizony jelentősen eladósodjanak személyi hitelekben. És ez így is volt, ha vetünk egy pillantást az alábbi ábrára:

Az ábrán látszik, hogy a személyi hitel-tartozások 2009-ben is jelentős állományt tettek ki, ez azonban folyamatosan olvadni kezdett 2015-ig. Akkor a lakosság anyagi helyzetének javulásával és a monetáris lazítás okozta alacsony kamatokkal együtt fellendült a kereslet a fogyasztási hitelek ezen típusa iránt, hogy aztán a meglévő állomány rakétaszerűen lőjön ki az elmúlt 4 évben. Ez pedig azt eredményezte, hogy

soha ennyien nem voltak még személyi hitelekben eladósodva Magyarországon, mint ma, és nem látszik, hogy ennek a közeljövőben vége lesz.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ez nem feltétlenül jelenti a lakosság fogyasztási hitelekben történő eladósodottságának nettó növekedését, mert a korábban oly népszerű szabad felhasználású jelzáloghitelek iránti kereslet gyakorlatilag megszűnt.

Hogy a személyi hitelekben való eladósodottság a közeljövőben nem csökken, arra remek bizonyíték az alábbi ábra:

A legfeljebb 5 éves lejáratú személyi hitelek az állományon belül meglehetősen alacsony súlyt képviselnek, míg az 5 éven túli lejárat erős túlsúlyban van. Sőt, míg az első kategóriában stagnálás látható, az 5 éven túli lejáratú személyi hitelek aránya egyre csak nő.

Olcsó személyi hitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Mindez nem meglepő, ha figyelembe vesszük a hatásokat. Egyrészt a lakosság a növekvő bérek miatt egyre jobb anyagi helyzetben van, másrészt a kamatok valóban történelmi mélyponton vannak. Míg 10 évvel ezelőtt a 20 százalék feletti THM sem ütött el az átlagtól, ma már csak egyszámjegyű THM-mel hirdetett személyi hitel lehet csak igazán versenyképes. Nézzünk is pár példát a Pénzcentrum kalkulátorából:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egymillió forintot például 8,17 százalékos THM-mel vehetünk fel a CIB-től, a Raiffeisen 8,97 százalékos THM-mel támad. Az MKB 10,6 százalékos kamata szintén alacsonynak tekinthető, a Budapest Bank 12,8 százalékkal, a K&H pedig 13,76 százalékkal már közelebb van az átlaghoz. Persze ma is találunk 20 százalék fölötti THM-et, az OTP Bank például 20,73 százalékkal kínálja a hitelét.

És mi újság az egyéb hitelekkel?

Nézzük meg egy pillanatra a hitelkártya tartozások állományát. Ebben a kategóriában stagnálást láthatunk az egy évvel korábbihoz képest - azaz hiába kínálnak a bankok jelentős kedvezményeket, a hitelkártya egyelőre nem robban be. A tartozás állománya jelenleg 148 milliárd forint.

A lakáshitel-tartozások állománya ezzel szemben szépen nő, ma már közel 3500 milliárdot test ki. S bár itt ez egyáltalán nem meglepő, itt is erőteljesen dominál az 5 éven túli lejárati lakáshitelek mennyisége. Ez is érthető, ha vetünk egy pillantást a lakáshitelek kamataira - ehhez mi a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem