14 °C Budapest

Ekkortól élesedik a gazdaságvédelmi program újabb eleme: a bankok már készülnek az indulásra

2020. május 11. 14:03

Május 15-től újabb gazdaságvédelmi program indul kifejezetten kis- és középvállalkozások számára: a Széchenyi Kártya Programban új, kedvezményes konstrukciók érhetők el, amelyek a legváltozatosabb hitelcélokra, így beruházások, bérköltségek és forgóeszközök finanszírozására is igényelhetők. A program termékei eddig is népszerűek voltak a kisvállalkozások körében, a 2002-es indulásától idén március végéig a hazai bankok összesen 408 ezer hiteligényt fogadtak be, a szerződött hitelösszeg pedig elérte a 2450 milliárd forintot. A Budapest Bank 2011 óta közvetíti a programban elérhető termékeket, és a kedvező feltételek miatt nagy érdeklődésre számít a szegmensben.

A hazai kis- és középvállalkozások kifejezetten sikeres évtizedet zárhatnak. Az Európai Bizottság legfrissebb, európai uniós vállalatokat vizsgáló jelentése szerint a 2010 óta eltelt időszakban a magyar kkv-k magukra találtak, termelékenységük 20 százalékkal gyorsabban növekedett, mint az uniós átlag. A járvány okozta krízishelyzet azonban megtöri a pozitív tendenciát, a szektornak merőben új kihívásokkal kell szembenéznie. Ez a szegmens adja az összes bruttó hozzáadott érték közel 54%-át, illetve a munkavállalók több mint kétharmadát is a kkv-k foglalkoztatják. A különböző népegészségügyi intézkedések ráadásul a szolgáltatószektort érinthetik leginkább hátrányosan, ami kifejezetten magas a kkv-k körében, a legutóbbi adatok szerint minden 100 kis- és középvállalkozásból 79 szolgáltatási területen működik.

Mindezekből kitűnik, hogy a hazai kkv szektor versenyképességnek fenntartása és erősítése nemzetgazdasági jelentőségű cél, amelyet több kedvezményes hitelprogram is támogat. Ezek közül is az egyik legnépszerűbb, a Széchenyi Kártya Program is megújul, és a kibővített konstrukciók mától érhetőek el a szerződött pénzintézeteknél, így a Budapest Banknál is. A bank a kis- és középvállalkozások szakértőjeként 2011 óta közvetíti a program termékeit, ez idő alatt több mint 55 milliárd forintot juttatott a szektor szereplőinek, és jelenleg is közel ezer élő szerződéssel rendelkezik.

A Kavosz Zrt. által nyújtott Széchenyi Kártya Programban az új feltételek szerint 4 új konstrukció érhető el. A munkahelyek megőrzésének támogatására elindult Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel 1 millió forinttól akár 750 millió forint összegig igényelhető, 2 éves futamidővel; a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitellel kombináltan igénybe vehető, szabadfelhasználású Széchenyi Kártya Folyószámlahitel PLUSZ legfeljebb 2 éves futamidővel és évi nettó 0,1%-os kamattal rendelkezik, és  illetve 1 és 100 millió forint közötti összegű lehet, a 3 éves futamidejű, szabadfelhasználású Széchenyi Likviditási Hitel  bármilyen forgóeszköz beszerzésre és egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozására alkalmas; míg a Széchenyi Beruházási Hitel PLUSZ a veszélyhelyzet lejártát követő időszakban a normál üzletmenet visszaállításában segíthet.

A kifejezetten gazdáknak szóló Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióban már korábban változás történt, a gazdasági nehézségek kezelése és enyhítése érdekében új, kedvezményes feltételrendszerű, emelt hitelösszegű, kiemelt állami kamat- és kezességi díjtámogatásban, illetve költségtámogatásban részesített Folyószámlahitel vált elérhetővé.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Budapest Bank mindig is kiemelt figyelemmel kezelte a hazai kis- és középvállalkozásokat, bankunk hitel- és ügyfélállományában is meghatározó szerepet töltenek be. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a hazai vállalatok a megváltozott körülmények ellenére is a céljaiknak leginkább megfelelő konstrukciókhoz juthassanak. Ennek érdekében, minden olyan terméket elérhetővé teszünk, amelyek segítséget nyújthatnak a szektor számára. Az évek óta követett startégiánk, az ügyfelek minél mélyebb megismerése és a bizalom kiépítése most még értékesebbé válik, hiszen így még gyorsabban és könnyebben tudjuk megtalálni a legjobb megoldást a céljaik eléréséhez

- jelentette ki Dancsné Engler Bernadett a Budapest Bank kisvállalati termékfejlesztési vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm