13 °C Budapest

Egyre többen igénylik a Babavárót: ez a változtatás az oka

2020. július 24. 16:04

Már 100 ezer felett van a Babavárót igénylők száma és a korábbinál még szélesebb kör számára vált elérhetővé a gyermekvállalást támogató szabad felhasználású kölcsön. A júniusban hatályba lépett kormányrendelet módosítás alapján ugyanis immár azok a házaspárok is igényelhetik a támogatást, akik már túl vannak az első házasságukon, de szeretnének még gyermeket.

Ezt a kifejezést Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is használta, amikor közösségi oldalán összefoglalta a 2020. június 13-án hatályba lépett módosításokat, első helyen említve az ezeket a családokat érintő változásokat. A korábbi szabályozás előírta, hogy ha már van gyermekük az igénylőknek (a pár bármelyik tagjának), akkor legalább az egyiküknek az első házasságában kell élnie. Ez a kizáró ok most megszűnt, így azok a házaspárok is megkaphatják a Babaváró kölcsönt, akiknek a tagjai már túl vannak az első házasságukon, de szeretnének még közös gyermekeket.

A kedvezményezettek körét bővítő módosítások életbe lépése óta még nagyobb az érdeklődés a Babaváró kölcsön iránt

- mondja Dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank hitelezési folyamatokért felelős vezetője.

Így kalkulálj a Babaváróval a Pénzcentrum Kalkulátorának a segítségével!

Több részletszabály is módosult

További könnyítés, hogy azon házaspárok esetében, akik megkapták a Babavárót, de utána elváltak és nem született közös gyermekük, de folytatják a törlesztést és az egyik fél a kölcsön felvételétől számított öt éven belül újra házasságot köt, és a házastársa megfelel a konstrukció feltételeinek, újraindul a gyermekvállalás teljesítésére megszabott öt év számítása. A módosításoknál azokra a házastársakra is gondoltak, akik mindketten az előző házasságuk idején igényeltek és kaptak már Babavárót. Ha közös gyermekük születik, azt kell eldönteniük, hogy melyikük meglévő kölcsönénél veszik igénybe a kedvezményeket. 

A friss házasoknál korábban gondot jelenthetett a névváltozás, a módosításoknak köszönhetően ez az akadály is elhárult, ha az igénylők a benyújtott okmányok alapján egyértelműen azonosíthatóak.

Lazítás a TB-jogviszony szabályaiban

Abban nincs változás, hogy a Babaváró kölcsönt igénylő pár legalább egyik házasfelének legalább három éves TB-jogviszonyt kell igazolnia (ez lehet magyar, külföldi jogviszony, valamint nappali képzés keretében hallgatói jogviszony).  Az viszont fontos módosítás, hogy a diplomás GYED-en eltöltött időt is figyelembe kell venni a számításnál. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A korábbi szabály az volt, hogy az igénylés benyújtását megelőző 180 napot magyar TB-jogviszonyban kellett eltölteni. A módosítással külföldről, az igénylés benyújtásától számított 180 napon belül hazatérő igénylő esetén ez az időszak 90 napra rövidült. Ez azt jelenti, hogy a külföldről hazatérő házaspárok nem hat, hanem már három hónap után igényelhetnek Babaváró kölcsönt, ha a többi feltételt is teljesítik.

Babavárón gondolkodsz, a Pénzcentrum Kalkulátora segít a számolásban!

Könnyítés az özvegyeknek és az ikergyermekek szüleinek

Ha a Babaváró kölcsön folyósítását követő öt éven belül a házaspár egyik tagja megözvegyül, nem veszíti el a kamattámogatást akkor sem, ha a gyermekvállalás nem teljesült.

A módosítás értelmében ikergyermekeknél a három éves törlesztés-szüneteltetés további két évvel meghosszabbítható. A hosszabbítás nem automatikus, a szülőknek az első három évig tartó szüneteltetés letelte előtt legalább 60 nappal erre vonatkozó kérelmet kell benyújtaniuk a Babaváró kölcsönt folyósító hitelintézetnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem