9 °C Budapest

Egyetemisták, főiskolások, fontos határidő van ma

MTI
2014. szeptember 15. 14:30

Máig adhatja le diákhitel igénylését az, aki október 15-ig kölcsönhöz szeretne jutni.

Az 5,75 százalékos kamatlábú, szabad felhasználású Diákhitel1 mellett az önköltséges képzésben résztvevők számára a 2 százalékos kamatú, államilag támogatott Diákhitel2 is elérhető.

Aki hétfőig leadja kérelmét, október 15-én már hozzájut a kért összeghez. Azon hallgatók számára, akik a határidőt követően intézik ügyeiket, leghamarabb november közepén tudják utalni a megigényelt összeget.

A Diákhitel1 felhasználásáról szabadon dönthet a hitelfelvevő, képzési formától függetlenül havi 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer vagy 50 ezer forint igényelhető, amelyhez havonkénti utalásban vagy akár szemeszterenként egy összegben is hozzájuthatnak a hallgatók. Az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, felvehető maximuma a hallgató önköltségi díja, amely összeg közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.

Az igénylést legegyszerűbb a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületeiről (ETR/Neptun) elindítani - tanácsolja a központ.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hiteligénylési adatlapot helyben, a felsőoktatási intézmények hiteligénylési pontjain kell leadni. Változatlanul lehetséges a diákhitel internetes ügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten keresztül igényelni a hallgatói hitelt, az így elkészült adatlapot kinyomtatva a felsőoktatási intézményben vagy az együttműködő pénzintézetekben, takarékszövetkezetekben, postahivatalokban lehet leadni.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem