Ebből újabb végtörlesztés lesz - Portfolio vélemény

Pénzcentrum
2013. augusztus 1. 17:32

A bankok és a devizahitelesek közé dobta a gyeplőt nyilatkozataival Varga Mihály. Kimondta ugyanis: a kormány a maga részéről nem vállal anyagi felelősséget a készülő mentőcsomagért. Az állam háttérbe vonulásának önmagában még örülhetnének is a bankok, Varga azonban továbbment: ha nem sikerül kompromisszumot találni, ősszel a kormány egymaga fog dönteni. A bankok joggal tartanak attól, hogy a "Végtörlesztés 2." című dokumentum lapul a fiókban, hiszen az elmúlt napok kormányzati nyilatkozatai alapján más lehetőség alig maradt. Az eddig napvilágot látott forintosítási és futamidő-rövidítési ötletetek ugyanis önmagukban nem csökkentik, hanem épp ellenkezőleg, növelik a törlesztőrészleteket. Az emiatt szükségessé váló végtörlesztésszerű akción viszont - mivel ismét csak a devizahitelesek kisebbségének (lakáscélú hitelek) megmentéséről van szó - nemcsak a bankok, de a kimaradó devizahitelesek százezrei, sőt a potenciális hitelfelvevők is óriásit buknának.

Lényegében ultimátumot adott a kormány a bankoknak: ha augusztus végéig nem sikerül kiokoskodniuk, miként oldják meg a "devizahitel: volt, nincs" feladatot, vagy pedig nem lesz elég nagyvonalú a bankok által felkínált megoldás, a kormány maga fog dönteni. Nem tették hozzá, de képzelhetjük: ebből nem lesz köszönet. A gerillaakciókra készülő Jobbik, a 2014-es választás szele és a devizahitelek miatti társadalmi elégedetlenség (lásd a Kúria ítélete körüli felhajtást), úgy tűnik, nem engedi, hogy egy gyűjtőszámla-hiteles megoldással megússza a pénzügyi szektor.

Mit (nem) akarnak a bankok?

Kettőn áll tehát a vásár, és először a bankokon a sor. Olyan csomagot kell összeállítaniuk, amely elnyeri a kérdésben mindig radikális kormány tetszését, de még nem annyira drasztikus megoldás, hogy az pénzügyi érdekeiket komolyan sértse, netán működésüket veszélyeztesse. Nem tudjuk, a bankok miként képzelik el a nagy devizahitel-mentést, de egyben biztosak lehetünk: a 20%-nyi nem teljesítő hitelek esetét leszámítva nem fognak belemenni olyan megoldásba, amely csökkenti hitelköveteléseik értékét, vagyis hair-cuttal jár.

A nem piaci árfolyamon történő végtörlesztés elfogadhatatlan a bankok számára. Barbár, a magánjogi szerződéseket semmibe vevő, nem európai megoldás ez, amely csak azért nem okozott földindulást két évvel ezelőtt, mert 1. a jogosultak mindössze negyede, "a felső 170 ezer" élt vele, 2. a közel 260 milliárd forintos banki veszteség miatt kieső tőkét az anyabankok akkor még nagyvonalúan pótolták. Azóta csak tovább szorult a hurok a bankok nyakán, így az anyabankok nagyvonalúsága most már koránt sem annyira biztos. Meghosszabbította a kormány a bankadót, bevezette a tranzakciós illetéket, és még az is kiderült, hogy a hitelpiac évekkel később sem áll helyre, mint hitték. A bankoknak tehát most egy olyan csomagot kellene összeállítaniuk, amilyet ők a hátuk közepére sem kívánnak.

Mit akar a kormány?

Az elmúlt napok nyilatkozatai alapján a kormány egyre inkább értésre adja a bankoknak, milyen megoldást képzel el. Ezzel az is egyre inkább világossá válik, hogy is kell, hogy kinézzen a kormánynak tetsző csomag, egyúttal milyen akcióra számíthatunk, ha a bankoknak nem sikerül "kompromisszumos" ötletet bedobniuk. Ismerjük már egyrészt a születendő gyermek nemét: a kormány nem devizahitelt akar, a kormány forinthitelt akar Varga Mihály szerint. Tudjuk azt is, hogy a kormány szeretné csökkenteni a hitelek futamidejét, mégpedig "már azt is sikernek" tartaná, ha a felére csökkenne - mondta Orbán Gábor államtitkár. Végül pedig talán nem mondta még ki így senki, de persze, hogy mindennek a törlesztőrészletek csökkentése lenne a célja.

Ez aztán a feladvány! Amennyiben ezt a három célt sikerül úgy elérni, hogy ne kapjon érte közgazdasági Nobel-díjat a kormány, megehetjük a kalapunkat. Megkímélve az Olvasót az annuitás-képlet rejtelmeitől, vegyünk egyszerűen egy olyan frankalapú lakáshitelt, amely most nagyjából átlagosnak számít: a fennálló tartozás 8 millió forint, hátralévő futamideje 11 év, kamata más költségekkel együtt pedig 8%. A jelenlegi frankárfolyam legyen 240 forint. Ez esetben a mostani törlesztőrészlet 91 ezer forint.

Ha a kormány először is forintosítaná szeretné ezt a devizahitelt (minden mást változatlanul hagyva), azzal a 8%-os kamat 10% közelébe ugrana, hiszen devizából forintba megyünk át. Épp szerdán jött ki az MNB adata, miszerint júniusban átlagosan 9,6%-os költséggel adtak piaci alapú lakáshitelt a bankok. Magasabb kamat magasabb törlesztőrészletet jelent: ezzel a példában szereplő hitel törlesztőrészlete 91 ezerről 98 ezer forintra nőne. Az alábbi grafikon egyrészt azt mutatja, milyen kamatszint mellett mekkora a törlesztőrészlet, az ábra jobb tengelyén mért vonallal pedig azt mutatjuk, hogy ez milyen frankárfolyamnak felel meg. A 10% körüli forinthitel-kamatokkal például úgy járnánk, mint a 260 forintos frankárfolyammal. A puszta forintosítás tehát nem megoldás, hiszen piaci körülmények mellett magasabb törlesztőrészletet eredményez.

Nagyon úgy fest, ebből végtörlesztés lesz

Ugyanígy nem csökkenti, éppen hogy növeli a törlesztőrészletet - és ezzel a devizahitelesek terhét az Orbán Gábor államtitkár által említett futamidő-rövidítési szándék. Ráadásul igencsak meredeken. Olyannyira, hogy a példában szereplő hitel futamidejének 11-ről 6 évre való csökkentése például a jelenlegi 91 ezerről 140 ezer forintra növelné a törlesztőrészletet, Úgy, mintha a frankárfolyam a mostani 240 forintról 369 forintra emelkedne. Egyértelmű tehát: önmagában a futamidő-rövidítés is nonszensz megoldás az adós fizetőképessége szempontjából.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nagyon úgy fest, ebből végtörlesztés lesz


Annak ellenére, hogy sem a forintosítás, sem pedig a futamidő-rövidítés nem jelent megnyugtató megoldást a hitelesek számára a törlesztőrészletek szempontjából, mindkettőnek lehet értelme: előbbi segítségével csökken a lakosság árfolyamkitettsége és stabilizálódhat a fizetési terhe, utóbbi pedig hozzájárulhat a fogyasztást gátló lakossági eladósodottság minél gyorsabb leépítéséhez. Önmagukban azonban nem működnek, és minél inkább él ezekkel a kormány, annál inkább valószínű, hogy más, a törlesztőrészlet csökkentését eredményező intézkedést is tennie kell.

Miért valószínű a végtörlesztés?

A törlesztőrészlet csökkentésére ezért nincs más lehetőség, mint egy piacinál kedvezőbb forintosítási árfolyam és/vagy egy piacinál kedvezőbb kamat alkalmazása. Mivel azonban Varga Mihály nyilatkozata alapján a kormány nem hajlandó a zsebébe nyúlni, szinte kizárt, hogy akár közvetlenül, akár az MNB-n vagy kiválasztott hitelintézete(ke)n keresztül az állam támogatást nyújtson. Nem maradt tehát más hátra, mint egy végtörlesztésszerű megoldás, vagy egy hasonló pénzügyi hatású, csak elnyújtott kamatkorlátozás. Előbbi a tőketartozással együtt csökkenti az adósok törlesztőrészletét, (egyúttal a bankszektor számára komoly követelésleírást és tőkevesztést okoz), utóbbi mindezt éveken keresztül elnyújtva, a kamatfizetéseken keresztül viszi végbe.

De milyen kedvezményes forintosítási árfolyamot vagy kamatplafont kellene alkalmazniuk a bankoknak, hogy a törlesztőrészlet ne emelkedjen? Ezt mutatja az alábbi ábra a jelenleginél rövidebb futamidő mellett. 7 évre csökkentett hátralévő futamidő esetén már 27%-os követelésleírásra lenne szükség, ha viszont a kamathoz nyúl a kormány, már a 0%-os kamatszint is "túl sok" ahhoz, hogy a törlesztőrészlet ne emelkedjen a futamidő-csökkentéssel járó forintosítás során.

Nagyon úgy fest, ebből végtörlesztés lesz

Természetesen e kettő kombinációja (követelésleírás és csökkentett, nem piaci kamatszint) is elképzelhető. Jól látható azonban: ahhoz, hogy a devizaalapú lakáshitelek törlesztőrészlete még csökkenjen is a kormány által tervezett mentőcsomag keretében, a bankok számára egy újabb végtörlesztéssel felérő intézkedéssorozatra lenne szükség akár így, akár úgy. Ennek legalább három jól beazonosítható csoport inná meg közvetlenül is a levét:

1. a mentőcsomagból kimaradó devizahitelesek: nem lakáscélú deviza jelzáloghitelek megmentését például nem tervezi a kormány. Ezek szerződésszáma március végén az MNB adatai szerint 284 ezer volt, szemben a devizaalapú lakáshitelek 226 ezres tömegével. Közgazdaságilag nem indokolható a mellőzésük, hiszen az árfolyamkockázat (ami ráadásul így erősödni fog) és a lakás elvesztésének a kockázata esetükben is fennáll.
2. azok, akik a következő hónapokban szeretnének hitelt felvenni: egy újabb végtörlesztésnek súlyos következményei lennének a hitelpiacon. Elég csak emlékeztetni: a végtörlesztés hónapjaiban szinte leállt a normál hitelezés Magyarországon, és a következő hónapokban is jóval drágább hiteleket adtak a bankok, mint a végtörlesztés előtt.
3. a bankok, amelyek egy végtörlesztésszerű sokk miatt azonnali nagymértékű tőkevesztést szenvednének el, üzletpolitikájuk súlyosan sérülne, hosszú éveken keresztül pedig nem segítenék, hanem jelentősen hátráltatnák a gazdasági növekedést.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem