2019. október 19. szombat Nándor

Dübörögnek a személyi kölcsönök: egyre nagyobb összegeket igényelnek a magyarok


Az idei év első félévében 32 százalékkal nagyobb összegben folyósított személyi kölcsönt az egyik legnagyobb magyar hitelintézet, mint 2018 azonos időszakában. Ez az eredmény a piac 29 százalékos növekedését is meghaladta. Az ügyfelek az ügyintézés során egyre inkább preferálják a kényelmet; alig egy év alatt több mint duplájára emelkedett az online igénylések száma.

Az idei év első félévében 2018 azonos időszakához képest több mint 14 százalékkal több személyi kölcsönt folyósított az OTP Bank. A folyósított hitelek összege ennél nagyobb arányban, a piac növekedését is meghaladva, 32 százalékkal emelkedett a hitelintézetnél. Az átlagosan igényelt összeg 1 420 000 forintról, 1 645 000 forintra emelkedett az év első felében. A nagyarányú emelkedés többek között a makrogazdasági környezet változásának, a jövedelmek emelkedésének köszönhető. Mindezek mellett az is segítette az átlagos hitelösszeg növekedését, hogy az bank fejlesztette és kényelmesebbé tette a fióki igénylési folyamatot, a személyi kölcsönnél is alkalmazza a digitális aláírópadot, illetve elérhetővé tette az online személyi kölcsön igénylést.

Az összes hitelkérelmen belül hónapról hónapra növekszik a teljesen online igényelt kölcsönök aránya. A 2018-as év első hat hónapjához képest az idei év első felében több mint duplájával emelkedett az online igényelt személyi kölcsönök száma. A személyi kölcsön online igénylése esetén a hitelbírálat folyamata az igényléstől a szerződés digitális aláírásáig átlagosan 30 perc alatt, sorban állás nélkül elvégezhető, így az ügyfelek akár egy napon belül hozzájuthatnak az igényelt összeghez. Az adatok szerint az online igénylők átlagéletkora alacsonyabb, mint a fiókban igénylőké, és zömében fővárosi, megyeszékhelyen élő, magasabb jövedelmű ügyfelek választják ezt a megoldást.

Már nem csak személyi kölcsönt igényelhetünk teljesen online

Az MNB legfrissebb adatai szerint Magyarországon évente körülbelül 20 millió alkalommal vásárolunk webáruházakban, mintegy 260 milliárd forint értékben. A trendeket és az online személyi kölcsön értékesítési eredményeket látva az OTP Bank idén ősztől elérhetővé tette a teljesen online igényelhető áruhitelt, így ma már az áruhitel felvételhez sem kell feltétlen kimozdulniuk otthonaikból az ügyfeleknek. 

"Az áruhitel fejlesztésünknek köszönhetően partnerünk, a notebook.hu oldalán már teljesen online, videóhívásos azonosítással igényelhetnek kölcsönt ügyfeleink. A szolgáltatás bevezetését követő első hetek eredményei azt mutatják, hogy ismét sikerült ráéreznünk arra, mivel tehetjük kényelmesebbé ügyfeleink hétköznapjait. A teljesen online áruhitel bevezetését követő egy hónapban mintegy 2500 online áruhitel igénylést rögzítettünk" - számolt be a fejlesztés első eredményeiről Dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank fogyasztási hitelekért felelős vezetője.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 436 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 40 505 forintos törlesztőt (THM 8,97%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, az MKB, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.17-10.23
Országos

Lidl

10.17-10.23
Országos

Interspar

10.17-10.23
Országos

Spar

10.17-10.23
Országos

Auchan

10.17-10.22
Országos

Tesco

10.17-10.22
Országos

Kika

10.16-10.29
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos