2020. január 21. kedd Ágnes

Diákok, szülők, figyelem! Fontos határidő közeleg, eddig kérheted a pénzt


Idén december 16-ig kell leadniuk elektronikus vagy papír alapú igénylésüket azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik visszamenőleg szeretnék megkapni az egész első félévre járó 350 ezer forintos szabad felhasználású diákhitelt. A Diákhitel1 a valaha volt legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamat mellett érhető el, míg a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen igényelhető az önköltséges képzésben résztvevők számára.

Aki december 16-ig igényli visszamenőleg a teljes első szemeszterre a szabad felhasználású Diákhitel1-et, annak 2020. január 15-ig érkezik meg a számlájára az összeg. Azok a hallgatók, akik december 16. után adják le igénylésüket, a Diákhitel1-et csak március közepén folyósítja részükre a Diákhitel Központ. Az igénylést megkönnyíti, hogy lehetőség van az elektronikus aláírással történő szerződéskötésre. Ennek köszönhetően személyes megjelenés és papír alapú dokumentumok benyújtása nélkül, néhány perc alatt megköthető a Diákhitel szerződés. Az e-szerződés előfeltétele az Ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása. Az új lehetőség mellett az eddigi, személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

A felvehető hitelösszegek a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta maximum 70 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. A 2019. október 1-től rendelkezésre álló Nyelvtanulási Diákhitel maximum 500 ezer forintig igényelhető. A szabad felhasználású Diákhitel1 és a Nyelvtanulási Diákhitel továbbra is a valaha volt legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamat mellett érhető el, míg a Diákhitel2 kamatmentesen igényelhető az önköltséges képzésben résztvevők számára.

Címlapkép: Getty Images

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,77 százalékos THM-el, és havi 58 610 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 53 724 forintos törlesztőt ígér a 2,68 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,74 százalékos THM is alacsony, 53 952 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H, a CIB Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS