5 °C Budapest

Diákok, figyelem! Fontos határidő közeleg

2017. május 13. 17:31

Még két napig, május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a Diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2017/2018-as őszi tanévben juthat pénzhez - írja közleményében a társaság.

Érdemes még egyszer végiggondolniuk az idei tanévre esedékes pénzügyi kiadásokat az egyetemi, főiskolai hallgatóknak, hiszen közeleg a tavaszi félév és egyben a tanév utolsó Diákhitel igénylési határideje, május 15-e Az időben megigényelt összeg, június 15-én kerül a hallgatók bankszámlájára. Tekintettel a nyári szünetre, ezt követően legközelebb az őszi félév elején, októberben kaphatnak Diákhitelt az azt igénylő hallgatók.

A rekord alacsony, 3,35 százalékos kamatlábú Diákhitel1 esetében havi szinten 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer és 50 ezer forint igényelhető. Az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, továbbra is fix 2%-os kamattal, állami támogatás mellett vehető fel. A kötött felhasználású Diákhitel maximuma a hallgató képzési díjának összege.

A Diákhitel igénylése egyszerű és kényelmes, hiszen a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi rendszereinek felületeiről (ETR/Neptun) is elindítható. Az elektronikusan kitöltött adatlapokat kinyomtatva, az adott intézmény Tanulmányi Osztályán vagy egyéb kijelölt hiteligénylési pontjain lehet hitelesíteni és leadni. A Társaság hitelügyintézési portálján, a Diákhitel Direkten továbbra is igényelhetőek a Diákhitelek. Aki a kérelmezésnek ezt a módját választja, szerződését a Diákhitel Központ partner pénzintézeteiben, takarékszövetkezetekben és postahelyeken adhatja le.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az érdeklődők a Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információt megtalálnak a www.diakhitel.hu weboldalon. A hallgatók további kényelmét szolgálja, hogy a Diákhitel Személyes Ügyfélszolgálata Budapesten két helyszínen is elérhető, a Kacsa utcában és a KÖKI Terminálon is várják az érdeklődőket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm