Diákhitel: fontos változások lépnek életbe február 1-től

2018. február 1. 15:30

A Kormány döntése értelmében újabb, a diákhiteleseket érintő változások lépnek életbe február 1-jén. Többek között módosul a Diákhitel1 keretében felvehető legmagasabb hitelösszeg, így a szabad felhasználású Diákhitel esetében már akár havi 70 ezer forint is igényelhető. A diákhiteleket az eddigi 40 éves kor helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani. Az önköltséges képzésben tanuló hallgatók az idegen nyelvű oktatásért fizetendő térítési díjat is kiegyenlíthetik a Diákhitel2-ből.

Az elmúlt negyedévben több jelentős változásról döntött a Kormány a diákhitelezés kapcsán: 2017 októberében 0 százalékra csökkent a Diákhitel2 kamata, illetve bejelentették azokat a kedvezményeket, amelyek a második, illetve harmadik gyermeküket vállaló diákhiteles édesanyákat érintik.

Emellett sok pozitív hír várja a Diákhitelek felvétele előtt álló fiatalokat. A tanév második szemeszterétől emelkedik a Diákhitel1 keretében felvehető összeg: már akár havi 70 ezer forintot is kérhetnek a hallgatók, egy összegben tanulmányi félévenként pedig 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá. Külföldi részképzés (például Erasmus félévek, AIESEC) esetén, két félévig terjedő időre, a normál Diákhitel1 kétszeresét lehet igényelni, amely egy félévre akár 700 000 forintot, egy teljes tanévre 1 400 000 forintot jelenthet.

Újdonság a jogosultsági idő kiterjesztése is: az eddigi 40. életév helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket. Az élethosszig tartó tanulás jegyében, így a 40 év fölöttieknek is lehetőségük nyílik arra, hogy Diákhitel segítségével finanszírozzák tanulmányaikat. Ezzel egyidejűleg a törlesztés legkésőbbi megkezdésének életkori határa is változik, szintén 40 évről 45 évre nő.

A felsőoktatási intézményeknek fizetendő ún. térítési díjak mostanáig nem tartoztak a képzési költség fogalmába, így a szabályozás nem tette lehetővé ezek Diákhitel2-ből történő finanszírozását. Mivel igény mutatkozott arra, hogy az idegen nyelvű oktatás díjának kiegyenlítéséhez is kaphassanak anyagi segítséget a diákok, ezért a Kormány úgy döntött, hogy februártól az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek nem magyar nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj is finanszírozható a Diákhitel2 összegéből.

Szintén jelentős segítség lesz a jövőben, hogy a rokkantsági, rehabilitációs ellátásban és járadékban részesülő hitelfelvevők célzott kamattámogatást kapnak, ami azt jelenti, hogy tartozásuk nem növekszik ez idő alatt, az Állam a Diákhitel1-re rakódó kamatot megfizeti helyettük.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

További kedvező változás a törlesztőknek, hogy a munkáltatók, foglalkoztatók adó- és járulékmentes juttatásként részben vagy egészben - átvállalhatják a hitelfelvevők rendszeres törlesztési kötelezettségeinek terheit. E megoldással a munkáltatók által nyújtható cafetéria juttatások körébe is bevonható a Diákhitel törlesztés. A juttatás az előírt kötelező diákhitel törlesztőrészlet erejéig, de havonta legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig terjedő összeg, vagyis 27 600 forint lehet.

Az elektronikus aláírással történő szerződéskötés beváltotta a hozzá fűzött reményeket: egyre több hallgató választja ezt a lehetőséget a Diákhitel igénylése során. Az e-aláírás bevezetése, vagyis 2017. szeptember 6-a óta a beérkező igénylések közel 18 százalékát elektronikus úton adták le. Az e-aláírással történő szerződéskötés feltétele, hogy az igénylés a Neptun felületen keresztül induljon és az igénylőnek legyen ügyfélkapus hozzáférése.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem