12 °C Budapest

Devizahitelesek tüntetnek a Parlament előtt

MTI
2014. július 4. 11:59

A devizahitelek eltörlését, a hitelesek kártalanítását és a felelősök megbüntetését követelték mintegy ötvenen Budapesten, az Országház előtt pénteken, az Országgyűlés ülésével egy időben.

A demonstráción Tatár József, a tüntetést szervező Otthonvédelmi Tanács szóvivője hangsúlyozta: azt követelik, hogy egy átlagos, hétmillió forintos devizahitel esetében - amely időközben 14 millió forintra nőtt - 5,9 millióval csökkentsék a tartozást. Szerintük nem méltányos, hogy a törvényjavaslat, amely az árfolyamrést és az egyoldalú szerződésmódosítást szüntetné meg, csupán 1,2 millió forint jóváírását jelentene egy ilyen hitelnél. Szerintük a rendszerben "nem volt deviza", ezért nem azzal kell számolni - tette hozzá.

A tüntetők egy része a Bankcenter elől vonult a Parlamenthez, többségük pedig forgalomlassító autósdemonstrációt tartott, az 56-osok terétől a Kossuth térig.
A résztvevők transzparensein más feliratok mellett "a bankok csaltak", "bankárkasztnak börtönkosztot", illetve "követeljük minden végrehajtás betiltását" volt látható.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm