2020. október 27. kedd Szabina

Devizahiteles csomag: tiltakozik a bankszövetség


A bankszövetség a jogbiztonság fenntartása érdekében reméli, hogy a köztársasági elnök a devizahitelekről ma elfogadott jogszabályt nem írja alá, hanem elküldi az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra a tartalmi és formai hibák miatt.


A bankszövetség pénteki közleménye így fogalmaz: "A Parlament ma elfogadta a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó, a lakossági hitelezést alapjaiban újraíró törvényt. Leszögezzük, hogy a hitelintézetek mindig az aktuális jogszabályoknak megfelelően nyújtották szolgáltatásukat, amelyet a devizahitelezés elmúlt tizenkét éve során mind jogalkotói, mind bankfelügyeleti szempontból szigorú ellenőrzés és folyamatos jóváhagyás kísért. Ez alapján a ma elfogadott törvény méltánytalan.

A szigorú felügyelet alatt álló bankokon olyan elveket követel meg több mint egy évtizedre visszamenően, amelyek eddig sem a jogalkotó, sem a felügyelő hatóság, sem a bíróságok nem dolgoztak ki, nem tettek ismertté. A ma elfogadott jogszabály visszamenőleg rendezi át a bankok és ügyfeleik között létrejött magánjogi szerződéseket, és felülírja az elévülés általánosan irányadó szabályát. Ez a gyakorlat sérti a jogbiztonságot, elbizonytalanítja a befektetőket.

A Bankszövetség véleménye szerint ez egy olyan precedens, mely alkalmas arra, hogy megingassa a magánjogi szerződések alapját, aminek beláthatatlan következményei lehetnek a társadalomra. Ha a hitelszerződéseket ki lehet vonni a polgári törvénykezés általános elévülési szabályai alól, akkor a továbbiakban bármilyen szerződéstípust, akár az adásvételi-, bérleti- vagy munkaszerződéseket is új szabályok alá lehet helyezni - visszamenőleges hatállyal.

A Bankszövetség a jogbiztonság fenntartása érdekében reméli, hogy a köztársasági elnök a jogszabályt nem írja alá, hanem elküldi az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra a tartalmi és formai hibák miatt.

A bankok továbbra is érdekeltek abban, hogy a devizahiteles kérdést minden fél számára megnyugtatóan és igazságosan, az Alkotmánybíróság által megszabott keretek között, a forinthitelesek érdekeit is figyelembe véve rendezze az Országgyűlés. Ehhez egyértelműen végrehajtható, az általános jogelveken alapuló és a társadalom egészének érdekeit szem előtt tartó jogszabályokra van szükség. A pénzintézetek szakmai támogatást és együttműködést kínálnak ezek további előkészítéséhez."

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó