21 °C Budapest

Devizahitelek: eltolta a döntést a Kúria

Pénzcentrum
2013. november 12. 15:02

Hétfőre várta a közvélemény a Kúria devizahiteleseket is érintő jogegységi határozatát. Tegnap össze is ült az intézmény jogegységi tanácsa, a döntést azonban későbbre halasztotta - tájékoztatta a Portfolio.hu-t Banicz Erika, a Kúria Polgári Kollégiumának sajtószóvivője, hozzátéve: még novemberben megszületik az eredmény. Ez a határozat azonban nem "az" a határozat lesz.

A múlt héten jelzettnek megfelelően összeült hétfőn a Kúria jogegységi tanácsa, hogy három különböző eljárásjogi kérdésben jogegységi határozatot hozzon. Ezek tartalma nem nyilvános, az ülés zárt volt. Döntés nem született, a Kúria egy későbbi, novemberi időpontra halasztotta a határozathozatalt. Hogy pontosan mikorra, arról Banicz Erika nem kívánt tájékoztatást adni, de szavai szerint a döntést a megfelelő időpontban külön közleményben ismerteti majd a Kúria.

A Kúria novemberben esedékes jogegységi határozata azokat a szerződéseket érinti, amelyekkel kapcsolatban a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérték vagy kérik a bíróságoktól. Nem kizárólag a devizahitel-szerződésekről, sőt nem is csak a hitelszerződésekről van szó.

Ebből következően a határozat eleve csak nagyon általános lehet, konkrét pénzügyi útmutatást nem adhat. Különösen nem a közel 2500, devizahitelekkel kapcsolatban folyamatban lévő, rendkívül sokféle bírósági ügyről egyszerre. Célja csupán az, hogy a bíróságokat a jogszabályok értelmezésében segítse, az általános joggyakorlatot továbbfejlessze a Kúria.

Pedig nagy várakozás előzi meg a Kúria lépéseit. Korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelezte, hogy a Kúria "átfogó döntését" követően kezdenek hozzá a devizahiteles probléma pénzügyi szempontból történő rendezéséhez, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig felszólította Kúriát, hogy "soron kívül alakítsa ki jogegységi álláspontját az ügyben". Az előbbiekben említett jogegységi határozatnak azonban ehhez nincs köze, az már jóval korábban indult.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Kúria a devizahiteles ügyben "nyilvánvalóan nem felelhet meg azoknak a várakozásoknak, melyeket a sajtó ez ügyben a Kúrához intézett megkeresései tartalmaznak. Ezeket az igényeket is figyelembe véve azonban a Kúria Polgári Kollégiuma a közeljövőben fel kívánja mérni, hogy a deviza-alapú hitelszerződésekkel összefüggésben hány per van az országban folyamatban, továbbá, hogy a jogerős ítéletek alapján eltérő joggyakorlat kialakulása megállapítható-e.

E felmérés eredményeként kerül a Kúria abba a helyzetbe, hogy döntsön esetlegesen jogegységi eljárás indításáról vagy más, a rendelkezésére álló intézkedés megtételéről. E további fejleményekről a sajtót természetesen a Kúria folyamatosan tájékoztatni fogja." - fogalmazott a Kúria múlt heti közleménye. Banicz Erika szerint ennek a közleménynek a szövege az ügyben továbbra is irányadó.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem