14 °C Budapest

Csányi Sándor a korona-válságról: Magyarországon U-alakú kilábalás várható

2020. május 1. 11:02

A Brain Bar alapítója, Böszörményi-Nagy Gergely az OTP Bank vezérigazgatójával, az MLSZ frissen újraválasztott elnökével, Csányi Sándorral beszélgetett, aki a magyar gazdaság kilátásairól, a világgazdasági helyzetről, a krízis tanulságairól és a futball jövőjéről is megosztotta gondolatait a hallgatókkal. A legfontosabb kérdéseketet az alábbiakban foglaltuk össze.

Az OTP kilátásai

A bankvezér elmondta, hogy a járvány a világban mindenkit egyformán meglepett, ezért optimizmus helyett inkább óvatosan tekint előre, de az OTP tartalékai megfelelőek, nincsenek se tőke se likviditási problémáik. Legközelebb május 8-án lesz tőzsdei jelentés, annyit azonban elmondott, hogy konzervatívan képezik a céltartalékaikat és a bank most is stabil jövedelmet fog termelni, ami a dolgozóknak is köszönhető. Emellett kiemelte a tartalékok alapos felmérése, és a minél gyorsabb döntéshozás után az őszinte kommunikáció fontosságát, ami segít, hogy elkerüljük a még nagyobb válságot.

Gazdasági várakozások: U-alakú, L-alakú, V-alakú kilábalás

Még nagyon kevés a rendelkezésre álló adat, de az biztos, hogy országonként és szektoronként eltérők lesznek a kilábalási formák. Magyarországon U-alakú kilábalás várható.

Az eurózónában úgy tűnik, hogy a globálisnál erősebb, 7,5 százalékos GDP visszaesés lesz idén, de ha az eurózóna gazdasága elkezd talpra állni, akkor Magyarország is gyorsan talpra fog állni. A vendéglátásban, a turizmusnál viszont legalább 1 év kell, mert a vakcina kifejlesztését az utazásokkal ki fogják várni az emberek. Remélhetőleg 1 éven belül a vakcinákat kifejlesztik a kutatók és a gyógyszereket talán még ennél is gyorsabban. A turizmus tehát nem idén áll helyre, de a többi iparágban már idén megindulhat a gazdaság. Csányi Sándor szerint, ha lesz is második hulláma a járványnak ősszel, az gyengébb lehet a mostaninál, és ha így lesz, akkor a visszaesés sem lesz akkora.

Kiemelte, hogy számára is meglepő volt, hogy az európai országok közti szolidaritás mennyire összeomlott, például az egészségügyi felszerelések logisztikája terén. Éppen ezért arra számít, hogy lesznek iparágak, amiket itthon kell megoldani, például az élelmiszertermelés vagy a fertőtlenítőszerek előállítása. Néhány alaptermék gyártását és készletezését meg kell oldani, fel kell készülnünk a válságra, mert végül minden ország megdöbbent a válság súlyosságán. Gyártási kapacitással vagy készletekkel készülni kell erre. Az európai cégek azonban várhatóan nem fogják felszámolni ázsiai termelői kapacitásaikat.

Bár a hazai élelmiszerellátás nem volt veszélyben, ez akkor biztosítható, ha kontroll alatt van az élelmiszeripar, hogy zavartalan legyen az alapanyagellátás. A Mizonál például a csomagolóanyagok kupakja Olaszországból jött, ebben voltak is zavarok, így végig kell gondolni a válság tanulságait és a stratégiai élelmiszerek, a csomagolás, a logisztikát biztonságban kell tudni a jövőben - hívta fel a figyelmet.

Az állam gazdasági szerepe

Arra a kérdésre, hogy az államnak melyek lehetnek a stratégiai ágazatai elmondta, hogy nem ágazatok szerint kell szelektálni, hanem

az export, a fogyasztás és a beruházások azok, amik a GDP motorját adják.

A fogyasztás valamennyit vissza fog esni a munkanélküliség miatt, a beruházásokat egyelőre nem vonják vissza a cégek, a fontos viszont az export, ami a fizetési mérleghez kell, hogy legyen elég devizánk. Az export szempontjából szükséges vállalatokat kell most leginkább segíteni.

A kisvállalkozók most nehéz helyzetben vannak, mert erős körülöttük a verseny és a tartalékuk is kevesebb. Ameddig a termékeik iránti kereslet alacsony, addig célszerű korszerűsíteniük. Bár nagyon mély a válság, nem várható, hogy tartós lesz, ezért az újraindulásnál az lesz versenyelőnyben aki most fel tud készülni.

A nemzetközi szervezetek kapcsán elmondta, hogy azok nem sok segítséget nyújtottak. A WHO nem állt a helyzet magaslatán, de az EU sem nyújtott sok segítséget például az egyes állampolgárok hazajuttatásában.

Részvénypiac

A járvány második hullámával kapcsolatos bizonytalanság ellenére véleménye szerint érdemes most részvényeket vásárolni, de fontos, hogy ezt szelektíven tegyük.

A fix income befektetések annyira keveset hoznak, hogy annál egy jól kiválasztott részvénnyel sokkal többet lehet keresni. Közönségkérdésre elmondta, hogy ő általában tartósan fektet be, kevésbé nézi az árfolyamot és most nem egy, hanem több részvénybe fektetne.

Azok a részvények jók, ahol a vállalat teljesítménye nem egy-egy üzletágtól függ, például a lakosságot ellátó különböző üzletekkel foglalkozó cégek.

Fintech és a bankszektor

A digitalizáció a mostani események hatására biztosan felgyorsul, megnőtt nagyon az ilyen szolgáltatások iránti igény az elmúlt hetekben. A bankok is versenyeznek egymással és ebbe léptek be a fintech cégek, akik nagyon hasznos szereplői a piacnak. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy egy fintech akkor lehet sikeres, ha a termék fejlettségének egy bizonyos fokán csatlakozik egy olyan szereplőhöz, akinek széles ügyfélbázisa van.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A válságok miatt az emberek rájönnek, hogy a pénzüket bankokban érdemes tartani, ahol felügyelet alatt van.

A hitelmoratórium kapcsán kiemelte, hogy a magyar megoldással szemben más országokban, aki igénybe akarta venni, annak kellett bejelentkezni érte. Az igazán okos ügyfelek azért nem nagyon élnek vele, az ügyfelek 50 százaléka most is fizeti a kamatot - tette hozzá. Ott indokolt ez, ahol valóban összeomlott a piac, például a szállodaiparnál. Mivel azonban az ügyfelek nagy része fizeti a hitelét, nem olyan drámai a hatás, bár valamekkora veszteséget az OTP is szenvedett el, de ezek nem jelentősek. A hitelezési gyakorlat kapcsán a bankszektorban nem lát likviditási problémát, így nem is számít a hitelezés jelentős visszaesésére. Amelyik iparágakban stagnálás várható, ott azonban óvatosabb lesz a hitelezés.

Hazai élelmiszeripar

Arra a közönségkérdésre, hogy miért nincs egy nagy, magyar tulajdonú hipermarketlánc úgy fogalmazott, hogy egy jó színvonalú láncot felépíteni, jó üzletekkel nagyon költséges. A mostani magyar boltok sem nagyon bírják a versenyt a Lidl-lel vagy Aldival szemben. Szükség lenne egy olyan szabályozásra, ami arra ösztönzi őket, hogy magyar terméket vegyenek.

Németországban például elképzelhetetlen, hogy egy külföldi tej a boltok polcain megjelenjen. Bár a feketekereskedelemben az áfa kapcsán sikerült jelentős lépéseket tenni, de még vannak feladatok. A feketekereskedelem visszaszorítása azért is fontos, hogy ne rontsuk az adófizető, szabálykövető cégek versenyképességét.

A mezőgazdasági felsőoktatás kapcsán elmondta, hogy foglalkoznak az agrár felsőoktatás átalakításával.

Megújuló energia

Szintén a közönség részéről hangzott el, hogy az olajár összeomlásának hatására jobb helyzetbe kerülhetnek-e a megújulók. Ennek kapcsán úgy látja, hogy ha lecsökken az olajár, azzal a zöld energia nehezebben tud versenyezni, így pont ellenkező lehet a hatás. Az agrárium, az élelmiszeripar, a logisztika és az egészségügy mellett az önálló energiaipar fontosságára is felhívta a figyelmet. Bár ő a zöld energiát pártolja, de ennek nem kedvez az alacsonyabb olajár.

Forint árfolyama

A válságkezelés kormányzati stratégiái különböznek. Van, aki a GDP 6-7 százalékát is elköltötte, de a magyar kormány a kevesebb költés mellett döntött, noha az ország eladósodottsága alacsonyabb, mint a például a dél-európai országokban. Magyarország éppen ezért a válság után erősebb helyzetben lehet, így, ha az export megindul, akkor a forint erősödésére számíthatunk.

A forint árfolyama az euróval szemben a gazdaság számára a 320-360 közötti sávban megfelelő, így nem várható tartós forintgyengülés.

A magyar foci jövője

A gazdasági kérdések után a foci is szóba került, aminek kapcsán elmondta, hogy a hazai bajnokságok folytatása a kormány járványügyi döntéseitől függ. A tesztelésnek nagy költségei vannak, de ezek megtérülnek, mert vannak pénzek, amiket csak akkor kapnak meg a csapatok, ha a bajnokság folytatódik. Az MLSZ elnökségének az az álláspontja, hogy ha a járványügyi döntések engedik, akkor május végén elindulhat a bajnokság, hogy július elejére be lehessen fejezni.

Az első időkben zárt kapus meccsek lesznek, bár amúgy sem szoktak zsúfoltak lenni a stadionok.

A nyugat-európai foci kapcsán elmondta, hogy a kis és nagy csapatok közti hatalmas különbségek csökkenése nem várható, mert míg korábban egyesületek voltak, mostanra megjelentek az üzleti befektetők, akik az amerikai foci mintájára inkább üzletet látnak benne, mint sportot. Bizonyos szponzorok viszont kiszállhatnak (például a légitársaságok) és a klubok szemléletében is változások lehetnek. Külföldön is vannak túlfizetett játékosok, ebben is lesz változás. A szomszédos országok nagyobb problémákkal küzdenek, mint a magyar labdarúgás, így a jövőben akár Magyarország is hozhat külföldről játékosokat és a klubok alkupozíciója is javulni fog. A nagy és kis csapatok közti különbség viszont nem fog csökkenni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem