5 °C Budapest

Csalódást okozott a csodafegyver: nagyon kevés magyart érdekel a babaváró hitel

2019. július 18. 17:30

Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei. Nem tudni, hogyan folytatódik a demográfiai csodafegyver története, de úgy tűnik, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Meglepő eredményekről számol be a Bank360 az elmúlt időszakból összegyűjtött babaváró hitelt érintő statisztikák alapján. A szakportál szerint míg júniusban szinte mindenki az akár vissza nem térítendő támogatássá is alakítható babaváró hitelre volt kíváncsi, addig mostanra elfogyott az érdeklődők és az igénylők lendülete - írják közleményükben.

A portál statisztikái szerint a babaváró rendelet hatálybalépésekor tapasztalható érdeklődés mára nagyjából a felére esett vissza a kifejezetten babaváró hitel miatt odalátogatók száma alapján.

A Bank360 információi egybevágnak a világ legnagyobb internetes keresőjének, a Google-nak az adataival is. A Google Trends alapján a februári bejelentéstől július közepéig vizsgált időtávon a július eleji csúcshoz képest több mint 80 százalékkal esett vissza az érdeklődés mindössze néhány nap alatt. A legfrissebb adatok szerint július 15-ig mintegy 2 500 babaváró igénylés érkezett a pénzintézetekhez.

A bankok sem kapálóznak az ügyfelekért

A bankok sem vívnak ölremenő harcot az ügyfelekért első ránézésre, holott az állam garanciát vállal a hitel visszafizetésére. Egyes pénzintézetek csak a hatálybalépés után napokkal vagy hetekkel később indultak el a babaváró hitellel.

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Úgy tűnik, még az állami kezességvállalás sem jelent elég garanciát a bankoknak ahhoz, hogy felrázzák és babaváróra csábítsák a családalapítás előtt állókat: szinte alig van olyan pénzintézet, ahol fókuszba került volna vagy hangsúlyosabbá válna a termék a lakosság felé intézett kommunikációban.

A Bank360 szerint szintén lassítja a babaváró hitel elterjedését, hogy a termékkel kapcsolatos edukációs és ismeretterjesztő szerepet is viselő közvetítőket kevésbé sikerült érdekeltté tenni a népszerűsítésben. A szabályozó által ajánlott maximális jutalék ugyanis más pénzügyi termékekhez képest alacsonyabb mértékű, így a közvetítők figyelmét is inkább azok kötik le.

Kizáró ok az alacsony jövedelem

Eközben egyre több igénylő számol be arról, hogy nem felelt meg a legtöbb banknál alkalmazott konzervatívabb hitelbírálati feltételeknek, amelyek között a leggyakrabban visszatérő akadály az elvárt jövedelem nagysága. A banki gyakorlat alapján beigazolódni látszik a leggyakrabban emlegetett kritika, miszerint éppen azok a háztartások nem tudják felvenni a kölcsönt, akiknek a legnagyobb segítséget jelentené. A portál statisztikái ebből a szempontból is árulkodók. A babaváróval kalkulálók

  • 5 százaléka minimálbér alatti jövedelmet tudna igazolni. Nekik egyetlen bank sem tud babaváró hitelt nyújtani.
  • 20 százalék 150 000 forint alatti jövedelemmel rendelkezik, nekik 6 pénzintézetnél van esélyük a sikeres hitelfelvételre, ahol elegendő lehet a 150 000 forintnál alacsonyabb jövedelem.
  • 50 százaléknak nem akadály a nettó 250 000 forint feletti jövedelem igazolása, így bátran fordulhatnak a bankokhoz.

A Bank360 megjegyzi továbbá, hogy a már meglévő hitelek is jócskán beleszólhatnak abba, hogy a házastársak fel tudják-e venni a babaváró hitelt. A jövedelem csak egy bizonyos szintig terhelhető hitellel, a babaváró kölcsön törlesztőrészlete pedig számít a jövedelmarányos törlesztőrészlet mutató megállapítása során. Azaz amelyik házaspár jövedelme nem bírja el a babaváró hitel törlesztőjét más hitel - például hitelkártya vagy jelzáloghitel - törlesztőrészlete mellett, az szintén nem tudja igényelni a kölcsönt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Ráadásul - bár a rendelet erre lehetőséget ad - a szakportál úgy látja, hogy nincs olyan bank, amely befogadná a passzív KHR-es ügyfelek igényléseit.

Nem elég motiváló a 10 millió forint három gyerek vállalásához

Az adatokból az is kiderül, hogy nem feltétlenül gondolkoznak úgy az érdeklődők, ahogy az az állami demográfiai stratégiának kedvező lenne.

Az elsöprő többség nagyon óvatos a gyerekvállalással kapcsolatban: 74 százalék tervez ugyanis a kalkulációk során egy gyermek születésével, amely a hitel kamatmentességét biztosítja. 18 százalék tervez két gyermekkel, és csak 8 százalék hárommal, amely a fennálló tartozás elengedésével jár. Ezzel együtt több ezren kalkuláltak gyermekvállalás nélkül is, hiszen egyébként a babaváró hitel még a feltételek teljesítése nélkül is az egyik legkedvezőbb kölcsön a személyi hitelek között.

Kivárhatnak a babával tervezők

Az indulás után három héttel tehát nem látni a kezdeti kirobbanó érdeklődés kitartásának jeleit. A Bank360 szerint ennek a fentieken túl oka lehet, hogy azok a kismamák, akinek fontos volt a szülés miatt, már az első napokban igényeltek, és sokan várhatnak még OEP-igazolásra is, továbbá azok a házastársak, akik terveznek babával, kivárhatnak a terhesség 12. hetéig, amikor is az igényléssel együtt a törlesztés szüneteltetése is kérhető. 

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem