13 °C Budapest

Csak ennyi kell az autósok rémálmához: elárasztanak minket a biciklisek

2017. május 8. 15:03

Bicikli-pártiak vagyunk, a tízből hét magyarnak van saját kerékpárja és ötödük szinte minden nap biciklire pattan. Nem szeretünk sokat áldozni egy kerékpárra, legfeljebb 10 ezer forintot költünk rá évente, és az új kerékpárra sem szánunk 60 ezer forintnál többet. Sokan eleve a biztonságérzet hiánya miatt nem pattannak nyeregbe gyakrabban, pedig ezt egy megbízható kerékpár vásárlása is növelhetné.

Így gondolunk a biciklinkre

A lakosság kétharmada a biciklit a mindennapi közlekedésre alkalmas eszköznek tartja. Viszont ugyanennyien vélik azt is, hogy még mindig nincs Magyarországon elég bicikliút ahhoz, hogy a kerékpár a mindennapi közlekedés része legyen.

Ez erős összefüggést mutat azzal, hogy a biciklizők több mint kétharmadát (68%) leginkább az motiválná, ha több lenne a kerékpárút.

A jelenlegi körülmények között csak négyből egy felnőtt közlekedik rendszeresen kerékpárral.

A kerékpározás tovább fejlődése a lakossági igények határozott képviseletén, a döntéshozók őszinte elkötelezettségén, az üzleti szféra támogatásán és hatékony fejlesztéseken múlik. Az emberek értik, és érzik miért jó kerékpározni, és szeretnének is biciklizni

- véli Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub sajtófelelőse.

Kik, hova és milyen célból tekernek

Budapesten kívül a nagyvárosokban a legalább hetente kerékpározók aránya 38 százalék, míg vidéken többen kerekeznek, ott a magyarok 41 százaléka pattan nyeregbe minden héten. Életkor tekintetében a legtöbben a 18-29 és 40-49 éves korosztályokból használják ezt az eszközt és jellemzően inkább a férfiak.

Ha a mindennap biciklizőket vesszük górcső alá, egyedül a település tekintetében mutatkozik jelentősebb különbség város (21%) és falu (28%) között. A kerékpározás célja elsősorban a vásárlás és az ügyintézés (41%). Szórakozás, időtöltés céljából 38 százalékunk közlekedik biciklivel. Ez az arány 2009-ben csupán 31 százalék volt, tehát sokkal jellemzőbb trend napjainkra, hogy a kerékpárra a kikapcsolódás egy formájaként tekintetünk. Munkába vagy iskolába a lakosság kevesebb, mint harmada jár kétkerekűvel és ugyanennyien használják sportolási célból is.

Többen és gyakrabban ülnének nyeregbe, ha nagyobb lenne a biztonságérzet

Az Eurobarométer nemzetközi felmérés adatai szerint Magyarország a rendszeres kerékpárhasználat tekintetében a negyedik legjobban teljesítő ország volt az EU-ban 2013-ban. A kutatásból arra derült fény, hogy a megkérdezettek 45 százaléka hetente legalább egyszer ült kerékpárra.

Ezzel szemben 2017-re ezek a számok változtak: a Cofidis Hitel Monitor kutatás szerint némi visszaesés érzékelhető, mert napjainkra csupán 35 százalék mondja ugyanezt. A kerékpározás előtérbe kerülését számos tényező gátolja. A friss kutatási adatok szerint visszatartó tényező például, hogy a nem vagy csak ritkán biciklizők körében 53 százalék a kerékpárral nem rendelkezők aránya.

A teljes lakosságon belül 69 százaléknak van kerékpárja, ami növekedés az elmúlt évekhez képest, hiszen működőképes kerékpárja 2009-ben csupán 43 százalékuknak volt. Ezen kívül 37 százalék véli úgy, hogy nehezen megközelíthető az úticélja és 35 százalék tart az autós forgalomtól. Az egészségi, fizikai állapot is szerepet játszik még (35%) és a lopástól való félelem (31%) miatt is sokakat visszatart a biciklitől. Számos olyan ösztönző tényező van, amelyek viszont elősegíthetik a rendszeres kerékpározást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kiterjedtebb kerékpárút-hálózat (68%) mellett erős motivációt jelentene, a már most is kerékpározóknak, ha nem kellene az autósok miatt (67%), illetve a lopástól tartani (66%).

Tehát a biztonságérzet növelése egyértelműen a több és gyakoribb kerékpározáshoz vezethet.

Biztonságos kerékpárt a megfelelő célra

A nagyobb biztonságérzet alapja, hogy megbízható kerékpáron tekerjünk. Ehhez fontos, hogy minőségi eszközt vásároljunk jó felszereltséggel és megfelelő célra. A magyarok nagy többségét (84%) az árérzékenység jellemzi, sokan keresik a kedvező ajánlatokat. Pedig a kerékpározás nem tartozik a drága sportok közé: még a legalább hetente biciklizők is legfeljebb 10 ezer forintot költenek évente az ezzel kapcsolatos kiadásokra és csupán 42 százalék hajlandó egy jobb minőségű kerékpárért többet fizetni (márkásért pedig csak 27%). Az erre fordított összeg átlagosan 53 forint lenne és nem szívesen mennének feljebb a költségeknél sem.

A lakosság körében ugyanakkor jellemző trend, hogy televízióra, háztartási és elektronikai eszközökre jelentős összegeket fordítanak, sokan áruhitelből finanszírozva. Ez a tendencia begyűrűzni látszik a kerékpárok felségterületére is: a lakosság ötöde úgy véli, hogy érthető megoldás lenne hitelt felvenni kerékpárvásárlásra, amellett, hogy 2 százalék azok aránya, akik valaha ezt már meg is tették.

Az emberek döntő többsége (82%) véli úgy, hogy aki kerékpárral közlekedik, tesz az egészségéért és óvja a környezetet (87%). 57 százalékot gyakoribb tekerésre motivál, hogy jobb lenne a levegő minősége.

Hol kapunk ekkora hitelt?

Ha egyszerre több célra szeretnénk hitelt felvenni, például a család számára vett kerékpárok mellett egy tévét is szeretnénk vásárolni, akkor az erre felvett hitel akár 300-400 ezer forintos is lehet, ezért a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorával készítettünk egy számítást, amiben a legjobb ajánlatokat vesszük górcső alá (400 ezer forint, 3 évre, jövedelem jóváírás vállalása nélkül). Ez alapján a legalacsonyabb teljes hiteldíj mutatója (THM) a CIB Előrelépőnek van, mindössze 11,73 százalék, a legalacsonyabb törlesztőrészlete viszont az MKB Mosolynak van, ez 12 931 forint.

A különbségek egyébként nem jelentősek, a Sberbank Fair Expressz, a K&H személyi kölcsön, a Cetelem Saját Ritmus és az Erste Most kölcsöneinél is legfeljebb ezer forinttal fizethetünk többet havonta. A  kutatás készítőj is kínál személyi kölcsönt, Cofidis Megújuló Hitelt  23,82 százalékos THM-mel kaphatunk, 46 hónapos (közel 4 év) futamidő mellett, így hasonló összegű lesz törlesztőrészlet (13 ezer forint), mint a többi kölcsönnél.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 10:51
Rovó Attila, a belföld rovat vezetője és Windisch Judit turnusvezető esetében már biztos a távozás,...
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem