15 °C Budapest

Büntetett az MNB: népszerű hitelközvetítő kapott súlyos pénzbírságot

2018. december 6. 15:02

Az MNB kiemelt összegű, 17 millió forint bírsággal sújtotta a HITELCENTRUM Szolgáltató Kft.-t, mert a pénzpiaci többes ügynök nem az elvárható gondossággal - a kockázatoknak az érintett felek számára való jelzésével - közvetített ugyanazon fogyasztóknak egyidejűleg jelzáloghitelt és személyi kölcsönt, nem adott át kellő számú versengő ajánlatot ügyfeleinek, illetve panaszkezelési szabályzata és gyakorlata nem felelt meg a jogszabályoknak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot folytatott a HITELCENTRUM Szolgáltató Kft.-nél (HITELCENTRUM), mely a Duna House Holding Nyrt. tagjaként jelentős szereplője a hitelközvetítői piacnak. A vizsgálat során az MNB áttekintette, hogy a többes ügynökként tevékenykedő társaság megfelel-e a független pénzpiaci közvetítők tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Az ellenőrzési eljárás a 2014. január 1-jétől a vizsgálat végéig terjedő időszakot tekintette át. A jegybank vizsgálata során megállapította:

a HITELCENTRUM nem tudta alátámasztani, hogy az ügyfeleknek nyújtott ajánlatai során vizsgálta-e az ügyletek - az MNB jövedelemarányos törlesztőrészletéről és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló rendeletében (JTM rendelet) előírt - hitelezhetőségi korlátját, ezen belül azt sem, hogy az adott ügyfél rendelkezik-e más hitelkérelemmel vagy folyósított egyéb hitellel.

Mint ismert, a JTM rendelet szerint az ugyanazon ügyfél számára adható hitel(ek) együttes állománya nem haladhatja meg az ingatlan értékének 80 százalékát. Ha egy jelzáloghitelt igénylő ügyfélnek önerőt is igazolnia kell, s ezzel párhuzamosan személyi kölcsönt is felvesz, - különösen akkor, ha az általa reméltnél kisebb összegű jelzáloghitelt kapott - több esetben vélelmezhető volt, hogy a személyi kölcsön valójában a szükséges önerőt pótolja.

Az MNB súlyosbító körülményként értékelte, hogy a HITELCENTRUM az azonos ügyfelek többszöri párhuzamos hitelfelvételének kockázatáról nem tájékoztatta megfelelően sem az adott fogyasztókat, sem a jelzáloghitelt folyósító hitelintézetet. Emiatt egyaránt sérülhetett a (hitelekhez képest túl alacsony ingatlanfedezettel bíró) ügyfélkör, illetve a többes ügynököt megbízó (túlzott üzleti kockázatot vállaló) pénzügyi intézmény érdeke is.

Mint a vizsgálat megállapította, a HITELCENTRUM több esetben nem adott át és elemzett kellő számú versengő hitelajánlatot ügyfeleinek, nem a jogszabályoknak megfelelően vezette nyilvántartásait és nem őrizte meg - a működésének ellenőrizhetőségéhez szükséges - iratokat. A jegybank feltárta azt is, hogy a HITELCENTRUM panaszkezelési szabályzatának tartalma és annak közzététele nem felelt meg az előírásoknak. A HITELCENTRUM nem mindenkor nyújtott megfelelő tájékoztatást ügyfeleinek a jogorvoslati lehetőségekről, illetve a panaszok teljes körű kivizsgálásának eredményéről sem. Hiányos volt a megtartott oktatásokról, képzésekről szóló - a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő - nyilvántartás is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MNB mindezek miatt összesen 17 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a HITELCENTRUM-ra és felhívta a jogszabályi előírások betartására, határidő tűzésével kötelezte a feltárt hiányosságok kijavítására.

A jegybank a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít a pénzpiaci közvetítők tevékenységének ellenőrzésére, többek között további célvizsgálatokat folytat a pénzpiaci szereplők jogszabályszerű működésének áttekintésére.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm