2019. július 20. szombat Illés

Brutális láz tombol a lakosság körében: nem látszik, mi lesz a vége


Tombol a hitelláz, és ezen a bankok is nagyon sokat nyernek. 2019 első negyedévében dübörgött az Erste, ami az eredményen is mutatkozott. A működési eredmények 9,2 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi első negyedévnél, a működési eredmény 11,2 százalékkal emelkedett. Az adózási eredmény 12,7 százalékkal volt nagyobb a tavalyi évnél - ebben benne van a teljes bankadó is. Ami az egyszeri visszaírásokat illeti, az 1 milliárddal volt kevesebb, mint tavaly - mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a bank sajtótájékoztatóján.

A költség-bevételi arányok is javultak tavalyról az idei évbe. Ebből is ki kell vonni a bankadót. Az ügyfél-hiteleknél 16,3 százalékos növekedés volt, és javult a hitel/betéti arány is. 70,3 százalék ez az arány most - a befektetők ezt a számot jobban szeretik az elnök szerint. A nem teljesítő hitelek aránya tovább javult: 3,4 százalékkal minden bizonnyal a legjobbak közé tartozik a bank az elnök elmondása szerint.

Biztonságos hitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

15 százalékkal nőtt az új hitelkihelyezés és 9 százalék a volumen - mondta el Harmati László, a bank lakossági hitelekért felelős vezérigazgató-helyettese. A személyi hiteleknél majdnem 50 százalékos volt a növekedés a tavalyi évhez képest. Nőtt az eladott hitelkártya darabszám is - ez nagy áttörés a vezérigazgató-helyettes szerint. A fogyasztási hitelek tehát nagyon szép eredményt értek el a banknál. Tavaly egy piac felett növekedést értek el a mikrohitelek tekintetében is - itt is negyven százalékos volt a növekedés.

A bank 1700 milliárd feletti lakossági vagyont kezel a betétekkel együtt. A befektetett eszközök értékében is látható a növekedés. Az összes kezelt vagyon 60 százaléka befektetés és csak 40 százaléka betét - ez főleg látra szóló betéteket jelent.

A bank elérte az 50 százalékot a digitálisan tranzaktáló ügyfeleknél - ezek aktívan használják a netbankot Harmati állítása szerint. Legnagyobb növekedés a mobilbankolók között volt, ez egy negyedév alatt nőtt 20 százalékot.

Drága a folyószámla? Keress olcsóbbat a Pénzcentrum kalkulátorában!

A vállalatoknál is folytatódik az a növekedés, amit korábban tapasztaltak. A nem teljesítő hitelek aránya nagyon alacsony ezen belül. Az üzletág érintően 26 százalékos volt a növekedés, a piaci részesedés ezzel 2,3 százalékos az üzletágon belül - mondta el Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője. Jelenleg 6300 vállalati ügyféllel dolgoznak, ez korábban 6100 volt Szabados elmondása szerint. Az újak főleg KKV oldalon érkeztek. A piaci részesedés 5,8 százalék a betétek tekintetében. Továbbra is a KKV az elsődleges vállalati szegmens, és a piacon is az húzóágazat. A bank próbálja a 8-10 százalékos piaci részesedés-ambíciót elérni.

KIHÚZNA A BAJBÓL 400 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 400 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 11 130 forintos törlesztőrészlettel az Erste nyújtja (THM 16,70%), de nem sokkal marad el ettől az OTP 11 958 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a MKB és a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS