Bődületes, mire vett föl hitelt Gáspár Győző: durva spirálban a magyar celeb

2020. június 10. 17:57

Gáspár Győző hitelt is igénybe vett ahhoz, hogy befizesse 36 milliós adótartozását. Ennek ellenére az ügyészség továbbra is börtönbüntetést kér rá.

A Blikk kereste meg Gáspár Győzőt, akinek adócsalásos ügye még mindig folymatban van. Eddig összesen 60 millió forintot fizetett be, legutóbb például 36 milliót, amihez hitelt kellett felvennie.

Három éve, amikor ellepték a kommandósok a házunkat, még nem tudtuk, mi vár ránk. Akkor lefoglaltak 200 millió forintot, aranyakat, autókat, a jakuzzinkat, és azóta sem kaptunk vissza semmit

- mondta a lapnak Gáspár Győző. A hajdani frontembernek több bírósági ügye is van, az egyikben a hatóságok szerint 36 millió forint adót csalt el a Romantic énekese.

Nem tartom magam bűnösnek, de a napokban befizettük ezt a pénzt is a bíróság által megjelölt letéti számlára. Az utóbbi hónapokban nem volt fellépésünk, ennyi pénzünk nem volt, ezért kölcsönt kellett felvennem. Megelégeltem, hogy adócsalónak hívnak. Sokan példát vehetnének rólam, mert rajtam kívül szerintem nem sokan fizetik be a követelt milliókat

- nyilatkozta. A Balassagyarmati Járási Ügyészség Gáspár Győzőt és társait 35 millió forintnyi kárt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják, amiért szabadságvesztés is járhat.

(Címlapkép: MTI Fotó: Komka Péter)
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem