18 °C Budapest

Bizonytalanság a második hullámban: kérdéses az utolsó negyedéves kereslet

2020. november 23. 20:50

Az európai lízingpiac a magyarhoz hasonlóan zsugorodott a járvány hatására az év első felében: az új szerződések összege 121 milliárd eurót tett ki, ez 24 százalékos visszaesésnek felel meg - közölte a Magyar Lízingszövetség a saját és európai lízingszervezetek tömörítő Leaseurope adatai alapján. A közép-kelet-európai régió lízingpiaca az európai átlagnál jobban szerepel, 20 százalékos csökkenést könyvelhetett el, az eszközlízing viszont ebben a térségben kiemelkedően szerepelt, mindössze 1,6 százalékkal csökken a kihelyezett összeg ezen a részpiacon.

A visegrádi országok közül a lengyel, a cseh és a szlovák piacon 23-24 százalékos volt a csökkenés, Magyarországon pedig 28 százalékkal csökkent a finanszírozott összeg. Ugyanakkor a harmadik negyedéves adatok már javulást mutattak. A Magyar Lízingszövetség prognózisa szerint 2020-ban 600 milliárd forint körüli kihelyezés várható, ami 20 százalékkal maradna el a tavalyi eredménytől. A magyar lízingcégek azonban bíznak abban, hogy a járvány miatti hanyatlás nem lesz tartós, így a pandémia elmúltával újra lendületes emelkedés jöhet a magyar és az európai piacon egyaránt.

Ahogy a magyar, úgy az európai lízingpiac is negatív tartományba került, miután a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt óvatosabbak lettek a cégek, halasztották a beruházásaikat, ennek következtében pedig visszafogottabbá vált a lízingfinanszírozás iránti kereslet - közölte a Magyar Lízingszövetség az európai lízingszervezeteket összefogó Leaseurope és a magyarországi adatokat bemutató összefoglalójában.

Az eszközök szemben a trenddel

Az európai lízingpiacon az új szerződések értéke - lényegében a kihelyezett összeg az első félévben - 121,9 milliárd eurót tett ki, ez éves összevetésben 24,5 százalékos visszaesésnek felel meg. A Leaseurope statisztikái szerint a különböző szegmensek eltérő eredményt értek el.

Az eszközlízing esetében ugyanis az esés 17 százalékos volt, így az új szerződések összege 39 milliárd eurót tett ki, vagyis ez a részpiac az átlagnál jobban teljesített. A járművek esetében viszont 28 százalékkal 75 milliárd euróra csökkent az új lízingszerződések összege. Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a Leaseurope adatait értékelve azt mondta, az európai tendenciák összhangban vannak a magyar piac teljesítményével.

Az is látszik a nemzetközi adatokból, hogy a közép-kelet-európai régió lízingpiacán valamivel kisebb volt a csökkenés az első félévben, az új szerződések összege 20 százalékkal 32,2 milliárd euróra mérséklődött. A térségben az eszközlízing kiemelkedően szerepelt, az új szerződéseknél mindössze 1,6 százalékos csökkenés történt, ami lényegében stagnálást jelent. A visegrádi országok közül Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában 23-24 százalékos volt a csökkenés, Magyarországon pedig az első félévben 29 százalékkal csökkent az új lízingszerződések összege.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Javulás a magyar piacon

Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy bár az európai piacról egyelőre csak a féléves számokat publikálták, a magyar lízingpiac első kilenchavi számai már megjelentek, ezek pedig már azt mutatják, hogy elmozdult a mélypontról a hazai piac. Januártól szeptember végéig a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai 425 milliárd forintot helyeztek ki, ez pedig 23 százalékos csökkenést jelent.

A járvány második hulláma bizonytalanságot okoz, egyelőre nem tudni, mennyire veti vissza a keresletet a negyedik negyedévben

- mondta a szakértő a Magyar Lízingszövetség prognózisát ismertetve azt: Az idei évben várható GDP-csökkenés és a beruházások hanyatlása miatt a lízingkihelyezések is mérséklődhetnek. A Magyar Lízingszövetség számításai szerint 20 százalékos lehet az éves visszaesés 2020-ban, ami 600 milliárd forint körüli kihelyezést jelentene.

A magyar lízingcégek ugyanakkor bíznak abban, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk átmeneti lesz és gyorsan megindulhat a fellendülés. Azaz visszatér a vállalkozások, azon belül is elsősorban a kis- és középvállalkozások beruházási kedve, emellett a magánszemélyek autóvásárlásai is emelkedőre kerülnek. A kilábalást segítheti, hogy továbbra is alacsonynak mondható a kamatkörnyezet, emellett több államilag támogatott program is segíti a finanszírozási piac hosszabb távú növekedését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MEDIA1  |  2024. március 28. 11:20
Bírságot kapott a héten a Tamási Rádió és a Jazz TV az NMHH Médiatanácsától, és a holland társhatósá...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem