Beindult a dominóeffektus: mi lesz azokkal, akik új lakást akarnak venni?

2018. október 23. 09:00

Amelyik ingatlanberuházásnál idén nyáron nem történt meg az első kapavágás, az nem készül el a tervezett lakásáfa-emelés előtt. Van néhány lehetőség, amivel mérsékelni lehet a terheket, és az emelés mértéke sem kőbe vésett még. A lakásáraknál várhatóan komoly milliókban mérhető változás azonban nem egyik napról a másikra történik majd.


A következő másfél év arra elegendő, hogy a fejlesztők és a finanszírozó hitelintézetek lemodellezzék az áfaemelés várható rövid- és hosszútávú hatásait, de csak 2020 első felében derül ki, valójában mekkorát fékez a piacon a döntés. Persze, csak amennyiben életbe lép egyáltalán, hiszen a parlament dönthet még akár a kedvezményes időszak meghosszabbításáról is. A legvalószínűbbnek most egy köztes, kisebb mértékű emelés látszik, a fejlesztők legalábbis komoly lobbit folytatnak ennek érdekében - mondta el Kővári Mihály, a Sberbank projektfinanszírozási vezetője az Inforádiónak adott interjújában.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

Alaposan átvizsgált beruházások

A bankok az átlagos vevőnél jóval alaposabban vizsgálják meg az egyes beruházásokat megtérülési, minőségi, élhetőségi, környezeti, infrastrukturális, vagy éppen jogi és kockázati szempontból, ezért annak a projektnek a lakásait, ami mögé egy hitelintézet odaáll, a vásárlók is nyugodtan megvehetik - mondja a Sberbank szakértője. Ráadásul a jó hírű, nagy magyar fejlesztőktől vásárolt lakások a későbbiekben is jobban értékesíthetők.

A lakásáfa-emelés egyik ellenszere, hogy a vásárló a vételár majdnem teljes egészét előzetesen kifizeti ingatlanvásárlási hitellel, így ha csúszik is a projekt, az átadást követően csak a fennmaradó összeg után kell majd a magasabb áfát megfizetni. Ehhez persze megbízható fejlesztők, ígéretes ingatlanok és a kockázatot vállaló bankok is kellenek. A Sberbank szakértőjének információja szerint jelenleg az adóhatóságnál és a Pénzügyminisztériumnál egyeztetések folynak annak megoldásáról, hogy a határidő után átadott új lakásokat a határidő előtt megvásárlókat ne, vagy csak kevéssé érintse az áfaváltozás.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 2,04 százalékos THM-el, és havi 44 981 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 47606 forintos törlesztőt ígér a 2,13 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 2,23 százalékos THM is alacsonyabb, 44949 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Ami a 2019 utáni időket illeti, Kővári Mihály szerint valószínű a lassulás a lakóingatlan-fejlesztésben, főleg az első egy évben számít visszaesésre a szakértő. A fejlesztők jelenleg a már elkezdett fejlesztésekre koncentrálnak, a nagyobb beruházások későbbi ütemeit egyelőre lebegtetik. Mivel azonban lakásra folyamatosan van kereslet a piacon, a kivárást követően lesz piaca a drágább ingatlanoknak is, amihez igazodni fog a bankok finanszírozási stratégiája is, tette hozzá a Sberbank szakembere.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem