13 °C Budapest

Bedurvultak az uzsorások: már bankkártyákra is utaznak

Pénzcentrum
2014. április 8. 16:32

Egyre profibbak a magyar uzsorások: már a bankkártya-mozgásokat is kifigyelik.

Uzsora bűntett elkövetésével gyanúsítja a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 41 éves K. Józsefet és 37 éves feleségét, akiket még tavaly októberben fogtak el.

A gyanúsítottak tavaly júniusban 15 ezer forint kölcsönt adtak egy falubelijüknek, de a sértett a pénzt nem tudta visszaadni a megbeszélt egy hónapon belül, így további egy hónap haladékot kért. A gyanúsítottak ezt megadták, a visszafizetendő összeget azonban duplájára emelték. Az idő múlásával az asszonytól egyre több és több pénzt követeltek.

K. József és felesége ennél is tovább ment. Elvették a sértett bankkártyáját és igazolványait, melyeket felhasználva naponta ellenőrizték, mikor érkezik pénz az asszony számlájára. A pénzintézet 2013. október 21-én értesítette a számlatulajdonost az utalásról. A hír hallatán a gyanúsítottak autóba ültették a sértettet és Dorogon a pénz felvételére kényszerítették.

Ezt követően döntött úgy az asszony, hogy feljelentést tesz a rendőrségen. A bíróság elrendelte az uzsorások előzetes letartóztatását.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem