6 °C Budapest

Az ág is húzza az ócsai devizakárosultakat: brutálisan nőhet a bérleti díj

2020. augusztus 13. 10:01

Háromszorosára emelkedik a bérleti díj a devizakárosultaknak épített ócsai lakótelepen. Többen is kijelentették, hogy nem fogják tudni fizetni a megemelt költséget.

Az ócsai önkormányzat döntése szerint 2021-től minden lakás bérleti díját több mint háromszorosára emelik a devizakárosultaknak épített lakótelepen. A drasztikus emelést csak azok a lakók úszhatják meg, akik rászorultsági alapon sikeresen kérvényezik a bérleti díj mérséklését.

2019 januárjáig a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. volt a lakótelep gazdája, de az állami cég felszámolása miatt a fenntartás átkerült az önkormányzathoz. A lakótelepet annak idején az állami építtette, hogy olcsó, stabil lakhatással segítse a devizahitelek robbanásszerű drágulása után lakás nélkül maradt családokat.

A 444 szerint a bérlőknek mostani 16-21 ezer forint helyett a ház méretétől függően akár 60-84 ezer forintos díjat kellene fizetniük. Ez újra nehéz helyzetbe hozná az ócsai telepen lakó családokat. Többen már most kijelentették, hogy nem lesznek képesek fizetni a megemelt bérleti díjat.

A napokban tartott lakógyűlésen felháborodást okozott, hogy az ócsai városvezetés most egy tollvonással piaci alapú bérleményeket csinálhat az eredetileg szociális alapon épült lakótelepi ingatlanokból. Különösen, hogy a szabályok kemények: ha egy négyfős családnál a keresőképes szülők összjövedelme meghaladja a 230 ezer forintot, a háztartások máris kiesnek a "szociális" bérlői kategóriából. Ha pedig a közös jövedelmük több mint 340 ezer forint, már a "költségelvűnek" nevezett középkategóriából is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm