Állami pénz is lesz a devizahitelesek megmentésére

MTI
2013. augusztus 22. 14:32

Orbán Gábor szerint még az idén elindulhat a devizaadósok újabb mentőprogramja, és az sem zárható ki, hogy erre állami pénz is lesz; a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Heti Válasznak azt is elmondta: az IMF-hitel végtörlesztése miatt, a tartalékok visszaépítése érdekében újabb dollárkötvény-kibocsátással kell megjelennie a nemzetközi piacokon ősszel Magyarországnak.

A Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjúban az államtitkár kifejti: minden devizaadósnak kötelező lesz igénybe vennie a most készülő legújabb mentőcsomagot, ám ha valaki külön nyilatkozik, hogy ki akar maradni belőle, erre lesz lehetősége. Hozzátette: az egyeztetések még folynak, de fontos volt, hogy a minisztérium orientálja a Magyar Bankszövetségben zajló munkát és gondolkodást azzal kapcsolatosan, milyen eredményt is vár pontosan.

Orbán Gábor az állami szerepvállalásról azt mondta: "nem látom be, miért ne csoportosíthatná át az állam az árfolyamgátra szánt erőforrásait egy másik programra, ha azt tapasztalja: a jogosultak alig 40 százalékának jelent megoldást az árfolyamrögzítés". A másik ok, hogy a devizahitelek forintosítása a jegybank esetében jelentős megtakarítással járna, az így felszabaduló erőforrást pedig fel lehetne használni az új programra.

Az államtitkár szerint a végtörlesztés a probléma kezelésében speciális volt, mert kedvezményes árfolyamon történt. Egyáltalán nem biztos, hogy a devizahitelek kivezetésének is kedvezményes árfolyamon kellene végbemennie - tette hozzá. A most körvonalazódó megoldásban a tőke, illetőleg a kamatok terén nyújtott segítség kombinációja is szóba jöhet, hiszen a kormánynak az a célja, hogy az adósok érzékelhető könnyítést tapasztaljanak. Bár a kormány egyértelműen az adósok oldalán áll, nem kockáztathatja a pénzügyi rendszer stabilitását a devizaadós mentés közepette - emelte ki.

Orbán Gábor szerint szakmailag most is indokolt lehet az MNB szerepvállalása, hiszen a lakossági devizahitelezés visszaszorításával a jegybanki devizatartalék-igény is mérséklődhet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Arra a kérdésre, hogy az IMF-hitel idő előtti visszafizetése után megcsappan tartalékokat hogyan fogják visszatölteni a korábbi szintre, azt válaszolta: "úgy vélem, az Államadósság Kezelőnek még az idén dollárkötvényt kell kibocsátania a nemzetközi piacokon". Orbán Gábor szerint egy dollárkötvény-kibocsátásra a tartalékok visszaépítése miatt van szükség.

Hangsúlyozta: az IMF-hitel és a piaci finanszírozás "úgy hozható közös nevezőre, ha figyelembe vesszük az eltérő futamidőt és devizanemet. Így kiderül, hogy közel azonos a két hitel költsége. Az IMF-kölcsön egyébként sem azért van, hogy a piaci hiteleket kiváltsa. Ezért csak nagyon korlátozott összegben ad valóban kedvezményes kamatszinten hitelt. Az IMF minden programjának az a végső célja, hogy az adott országot visszaterelje a piaci finanszírozáshoz" - hangsúlyozta Orbán Gábor.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem