11 °C Budapest

Akár a hiteled harmadát is kifizethetik helyetted: ez kell hozzá

2015. szeptember 9. 06:05

Lakásvásárláshoz eltérő állami támogatásokat vehetünk igénybe, amivel az önerőn felül szükséges összeget jelentősen csökkenthetjük. Ezzel a lakáshitelünk nemcsak kisebb összegű, hanem akár olcsóbb is lehet. A Pénzcentrum mutatja, hogyan szerezz minél több vissza nem térítendő állami támogatást.

A lakásvásárláshoz többféle állami támogatott terméket vehetünk igénybe, ezeknek eltérő feltételeik vannak, de abban megegyeznek, hogy

  • A lakástakarékpénztár (LTP),
  • A Családok Otthonteremtési Támogatása (CSOK) és
  • A kamattámogatott lakáshitelek

egyaránt vissza nem térítendő állami támogatást biztosítanak.

Az LTP minden befizetés után 30 százalékos állami jóváírást ad, amely a megtakarításainkhoz adódik és a futamidő végén a befizetett összeggel és a kamatokkal együtt felvehetjük. Kisebb hitelösszegnél egyébként lehetőségünk van a pénztártól kedvezményes kamatozású lakáshitelt felvenni.

A CSOK igényléséhez gyermekekre van szükség, ugyanis így kaphatjuk meg a vissza nem térítendő támogatást. Lehetőség van arra is, hogy előzetesen bevállaljunk gyerekeket, ilyenkor egy gyerek esetén 4 évünk, két gyerek esetén 8 évünk van arra, hogy teljesítsük a vállalásunkat. A támogatás összege a gyerekek számán felül függ még a lakás méretétől és az energetikai besorolásától.

A kamattámogatott lakáskölcsönök lényege, hogy a hitelünk kamatait az első öt évben az állam támogatja, így a törlesztőrészletünk csak kisebb mértékben emelkedhet meg, mint egy piaci kamatozású kölcsönnél. Ezért cserébe a kamattámogatott hitelek valamivel drágábbak, mint a piaci kölcsönök, de ez a különbség nem jelentős.

Így használhatjuk ki a három termék előnyét

Két példán mutatjuk be, hogy mennyi állami támogatáshoz juthatunk, ha a három támogatást együttesen vesszük igénybe. Az első példánkban egy havi 20 ezer forintos megtakarítási összegű LTP-t indítunk a lakás megvásárlása előtt négy évvel. A lakásvásárláskor 6 millió forint hiányzik a vásárláshoz (az LTP nélkül), két gyerek esetén, amikor egy 70 négyzetméteres használt lakást szeretnénk megvásárolni.


A lakástakarék befizetései 960 ezer forintosak, ehhez jön hozzá a 288 ezer forintos állami támogatás, illetve a 40 ezer forint kamat, így összesen 1 millió 288 ezer forinttal csökken a vásárláshoz szükséges összeg (6 millió), és már csupán 4 millió 712 ezer forint előteremtétéről kell gondoskodnunk.

A CSOK felvétele ekkora lakásnál 1 millió forinttal csökkenti a hiányzó összeget, vagyis 3 millió 712 ezer forintra van szükségünk, ezt pedig támogatott lakáshitelből teremtjük elő. A kölcsön futamideje 15 év lesz, ilyen feltételek mellett 6 százalékos kamattal (az eredeti ügyleti kamat 6,87 százalék) számolhatunk. Ebben az esetben a kamatunk állami támogatása 144 ezer forint lesz a Hitelnet.hu számításai szerint. Ehhez persze arra van szükség, hogy a jegybanki alapkamat változatlan maradjon a következő 5 évben. Amennyiben ugyanis növekedne (vagy csökkenne), akkor ennél nagyobb (illetve kisebb) támogatással számolhatunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezekkel a feltételekkel a három állami támogatás 1 millió 432 ezer forint lesz összesen, ami a hiányzó 6 millió forintnak a 24 százaléka.

Lényeges megemlíteni, hogy a hitelünk törlesztőrészlete így 31 ezer forint lesz, ami kétezer forinttal alacsonyabb, mintha kamattámogatás nélkül fizetnénk a kölcsönt.

Hogyan jussunk ennél is több támogatáshoz?

A második példánkban 10 millió forintra van szükségünk a lakásunk megvásárlásához és ehhez vesszük igénybe az állami támogatott termékeket. Ha két 20 ezer forintos lakástakarékot indítunk (saját magunknak, illetve házastársunknak egyaránt), akkor az ebből származó állami támogatás máris a duplája az előző példában ismertetettnek, vagyis 576 ezer forint, és a lakásvásárláskor felhasználható összeg így 2 millió 575 ezer forint lesz. Ezzel a vásárláshoz szükséges összeg 7 millió 425 ezer forintra csökken.

Ha nagyobb lakással számolunk, akkor a CSOK-ra igényelhető támogatás is nagyobb lesz, illetve ha 3 gyermekkel számolunk, akkor szintén magasabb összeghez jutunk. Ennek köszönhetően ebben a példánkban 2 millió forintos vissza nem térítendő CSOK támogatáshoz juthatunk. Így a hiányzó összeg már csupán 5 millió 425 ezer forint lesz, ekkora hitelt igénylünk a banktól.

Az előző hitelhez hasonlóan itt is 15 éves futamidővel és 6 százalékos kamattal (szintén 6,87 százalék az ügyleti kamat) számolva az állami támogatás mértéke 211 ezer forint lesz a Hitelnet.hu számításai szerint. Így a havi törlesztő mintegy 46 ezer forintot fog kitenni változatlan feltételek mellett. Kamattámogatás nélkül a törlesztőrészletünk 48 ezer forint lenne.

Ezekkel a feltételekkel számolva a három termékből együtt az állami támogatás mértéke 2 millió 787 ezer forint lesz, ami a hiányzó összegnek közel 28 százaléka.

Megéri kombinálni

A három terméket kombinálva a szükséges összeghez viszonyítva 25-30 százalékos pluszt tudunk állami támogatásként kapni az államtól, ami több millió forintot is jelenthet. A lakástakarék mostani, 10 százalék körüli hozama magasabb, mint a lakáshitelek 5-6 százalék körüli kamatai, így ezekre mindenképpen érdemes építeni, ha lakást szeretnénk venni. Ha nem szeretnénk várni a lakás megvételével, akkor lehetőségünk van arra is, hogy a lakáshitel mellé indítsunk LTP-t. Ilyenkor ugyan az első négy évben magasabbak lehetnek a havi fizetendőink, viszont a megtakarítási időszak leteltével az összegyűjtött pénzt előtörlesztésre fordíthatjuk, amivel a lakáshitel törlesztőrészletét vagy futamidejét csökkenthetjük le.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem