20 °C Budapest

A magyar sztárénekes milliós tartozása: évek óta pereskedik a bankkal

Pénzcentrum
2014. június 21. 13:03

Pataky Attila 5 évvel ezelőtt vett fel 45 millió forint svájci frank alapú hitelt. Azóta törleszt az EDDA énekese, még 28 millió forinttal tartozik. Évek óta pereskedik a bankjával.

Pataky Attila 45 millió forint svájci frank alapú hitelt vett fel 5 évvel ezelőtt. Egy barátjának köszönhetően sikerült forintalapúra váltani, és úgy fizette tovább a törlesztőrészleteket. Mostanra már csak 28 millió forinttal tartozik, de úgy véli, a bankja tisztességtelenül bánt vele - írja a Helyi Téma. Pataky szerint a bank vitatható módon emelte újra és újra a kamatokat és úgy látja, ha a jelenlegi feltételek mellett folytatja a törlesztést, élete végéig fizetnie kell. Az EDDA énekese arról is beszámolt a lapnak, hogy ismer más olyan devizahiteleseket, akik már 80 milliós tartozásnál tartanak. Mint fogalmaz: "ez pénzügyi csalás." A zenész igazát bizonytandó ügyvédet fogadott, és jó pár éve pereskedik a bankkal.

Döntés a devizahitelesek ügyében

Nem Pataky volt az egyetlen, aki pereskedni kezdett a bankjával. Ezért a Kúria a következő kérdésekben vizsgálódott annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a devizahitelesek ügyeiben:

  • A devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés mint szerződéstípus tisztességtelen-e amiatt, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. (Más okok miatt nem érvénytelen - dőlt el decemberben).

  • Az árfolyamkockázattal kapcsolatban a bankok által adott téves tájékoztatás okozhat-e tisztességtelenséget, vagyis semmisségi okot?

  • Az egyoldalú szerződésmódosításokat lehetővé tevő szerződési feltételek milyen körülmények között felelnek meg az átláthatóság követelményének?

  • Az árfolyamrés tisztességtelen szerződési feltétele-e? A Kúria egyedi tanácsa erről most úgy döntött, hogy az, azonban ma átfogó szabályozás is születhet az ügyben.

Pár nappal ezelőtt, június 16-án született meg a Kúria jogegységi határozata a devizahitelekkel kapcsolatban. A jogegységi határozat lényege, hogy útmutatást ad a bíróságoknak, ezzel segítve a döntésüket a különböző perekben. Emiatt annak nyújt ez megoldást, aki éppen perben áll, vagy később perli be a bankját. A jogegységi határozat tartalma:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • A lakossági devizahitelek azon rendelkezése, amely szerint a fogyasztó viseli az árfolyamkockázatot, a főszolgáltatás körébe tartozik, így tisztességtelensége kizárólag akkor vizsgálható, ha az átlagos ügyfél számára a tartalma a szerződéskötéskor nem volt világos, érthető. Ha a tájékoztatás nem volt egyértelmű, vagy a tájékoztatás elmaradt, lehet részben vagy egészben érvénytelen.

  • Az egyoldalú szerződésmódosítás akkor tisztességtelen, ha nem felel meg a Kúria által korábban meghatározott elveknek. Akkor nem tisztességtelenek, ha azok a fogyasztó számára világosan és egyértelműen meghatározzák, hogy az egyes körülmények változásai milyen módon és mértékben hatnak ki a fogyasztó fizetési kötelezettségére. Az arányosság, a ténylegesség és a szimmetria elvét kell itt figyelembe venni.

  • A vételi és az eladási (különnemű) árfolyamok alkalmazása, vagyis az árfolyamrés tisztességtelen, emögött ugyanis nem áll szolgáltatás, illetve alkalmazásuk gazdasági indoka a fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható. A szerződés részeként az MNB hivatalos árfolyamát kell használni, amíg előíró jellegű törvényi rendelkezés nem lép a helyébe.

További részleteket ide kattintva olvashat! Itt pedig magáról a döntésről informálódhat.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem