2017. szeptember 23. szombat Tekla

A kisiskolásoknak idén olcsóbb a tanévkezdés: ennyiből hoztuk ki

Az iskolakezdésre szánt összeg tavalyhoz képest enyhén emelkedett: idén a gyermek korától függően átlagosan 44 és 142 ezer forintos költséggel számolnak a magyar családok gyermekenként. A tanévkezdési kiadások a felsőoktatásban és középiskolában tanulóknál nőttek, az általános iskolásoknál csökkentek.

Az új tanév közeledtével a Budapest Bank harmadik alkalommal mérte fel a magyar szülők körében, milyen kiadásokra számítanak az iskolakezdés kapcsán és a tanév közben. A megkérdezettek kétharmada számára továbbra is komoly anyagi terhet jelentenek az iskolához köthető kiadások. A tanévkezdés költségeinek finanszírozása érdekében a családok jellemzően öt hónapon át húzzák összébb a nadrágszíjat, valamint az aktuális havi jövedelmükből is fordítanak erre a célra.

Az általános iskolás gyereket nevelő háztartások a tavalyi 64 ezer forinthoz képest idén 54 ezer forintos kiadásra számítanak, a középiskolás gyerekek esetében 61 ezer forint helyett 67 ezer forint lesz a várható kiadás. A felsőoktatásban tanulóknál is nőtt a várható összeg: egyetemi és főiskolás gyermekeik esetében a tavalyi 116 ezer helyett 135 ezer forinttal kalkulálnak a szülők.

Jó hír a családok számára, hogy idén ősztől a 9. évfolyamig ingyenessé váltak a tankönyvek, így erre a tavalyi 12 ezer forint után idén átlagosan 9 ezer forintot kell költeniük a szülőknek.

A legjelentősebb változás az általános iskolás gyermekeket nevelő családoknál figyelhető meg, ahol a tavalyi 10 ezer helyett idén mindössze 4 ezer forinttal kalkulálnak a szülők - vélhetően az alapvető tankönyveken túli kiadványok miatt.

A válaszadók több mint fele (55%) vallja, hogy részben vagy egészében az aktuális havi bevételeiből fedezi az iskolakezdés kapcsán felmerült kiadásokat, míg több mint egyharmaduk (38%) külön erre a célra, átlagosan öt hónapon keresztül takarékoskodik. Az elmúlt évhez képest 11 százalékkal nőtt azoknak az aránya (32%), akik a családi tartalékokból is költenek erre a célra, és 11 százalékkal csökkent az iskolakezdési támogatást igénybe vevők száma (22%). Idén a szülők 17 százaléka mondta, hogy többletmunkát vállal a felmerülő kiadások fedezése érdekében.

Egyre többen személyi kölcsönből fizetik az iskolakezdés során felmerülő költségeket. A Pénzcentrum kalkulátorával végeztünk egy próbaszámítást, hogy megnézzük, mely banki termékek jelenleg a legkedvezőbbek a piacon. Ha 300 ezer forinttal számolunk (mert ha például több gyerek van a családban, esetleg nagyobb kiadást is terveznek, úgy mint számítógép-vásárlást) egy éves futamidővel, akkor a Sberbank Fair Expressz személyi kölcsöne áll az élen26 359 forintos havi törlesztővel, 12,63 százalékos THM-mel és 319 313 forintot kell visszafizetni a futamidő végéig.

A második legjobbnak a CIB Előrelépő személyi kölcsöne tűnik, 26 819 forintos havi törlesztővel, 13,99 százalékos THM-mel, és 321 830 forintos teljes visszafizetendő összeggel. A harmadik helyen a Budapest Bank Hitel Expressz nevű kölcsöne áll 28 333 forintos törlesztővel, és a futamidő végéig 339 997 forintot kell visszafizetni.  Sberbank Fair Expressz személyi kölcsöne áll.

Emelkednek a tanév közbeni kiadások

Jellemzően növekedéssel számolnak a családok a tanév közben várható költségek terén. Azok a háztartások, ahol csak általános iskolás gyermek van, 37 ezer helyett 44 ezer forinttal számolnak. A középiskolás gyermekek esetében 57 ezer helyett 53 ezer forintra, míg a felsőoktatásban tanulóknál jelentősen többre, 105 ezer helyett 142 ezer forintra becsülik a családi költségvetés várható havi költségeit. Jellemzően többet költenek majd a szülők gyermekeik különóráira, az utazás és lakhatás költségeire, valamint a tandíjra költött összeg is nő. Kiugróan nagy értékű tételnek számítanak a felsőoktatásban tanulók informatikai eszközei: ezek költségét a tavalyi 11 ezer helyett idén már 24 ezer forintra becsülték havonta.

Nő a hitelfelvételre nyitottak aránya

A magyar szülők 12 százaléka vett már fel korábban hitelt gyermeke érdekében - nem csak a tanévkezdéshez köthetően -, és 39 százalékuk elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben sor kerül erre. Hitelre leginkább az informatikai eszközök, bútorok és lakberendezési tárgyak vásárlása miatt van szükség, és a hazai felsőoktatási tandíjak finanszírozása is sokszor kölcsönökön keresztül történik.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Gondolnád, hogy ezek az országok viszik hátukon a világot?

A lenti infografika megmutatja, hogy a világ országai mennyire veszik ki részüket a globális gazdaság gigantikus batyujából. Az Egyesült Államok és Kína a torta majd 40 százalékát szakítják...
 

Nem kell ide dizájnfarmer: csináld meg otthon

Ha neked is tetszenek a boltokban a dizájnfarmerek, de nem szeretnél ennyi pénz elkölteni, mutatunk néhány nadrágos trükköt.  
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.21-09.27
Országos

Spar

09.21-09.27
Országos

Lidl

09.21-09.27
Országos

Auchan

09.21-09.27
Országos

Aldi

09.21-09.27
Országos

Tesco

09.21-09.27
Országos

Spar, Interspar

Borkatalógus
09.06-09.27
Országos

Diego

09.01-09.30
Országos